Üstökös közelíti meg a Földet, szabad szemmel is látható lesz, sőt lehet, hogy túlragyog majd mindent
Szeptembere végén érheti el a Földhöz legközelebbi pontját az az üstökös, ami látszólag a csillagokat is túlragyoghatja majd.
Szeptembere végén érheti el a Földhöz legközelebbi pontját az az üstökös, ami látszólag a csillagokat is túlragyoghatja majd.
Svájci mérnökhallgatók szerint jól sikerült annak a robotnak a tesztje, amellyel mikrogravitációs környezetben lehet majd dolgozni.
A 2023 FW14 egy olyan aszteroida, amelyhez hasonlót eddig csak egyet találtak a csillagászok a Mars pályáján. Könnyen lehet, hogy ez annak a leszármazottja.
A NASA tudósai szerint olyan anyagokat tartalmaz nagy mennyiségben a Bennu aszteroidából származó minta, amelyek segíthetik az élet kialakulását egy bolygón. Például a Földön.
A 12P/Pons-Brooks nevű üstököst érdemes megnézni, legközelebb ugyanis csak 2095-ben tér majd vissza a Föld közelébe.
A Közép-Floridai Egyetem kutatói 100 órán át vizsgálhatták a Neptunusz pályáján túl keringő jeges aszteroidákat. Az első eredmények még csak most érkeznek be, de máris kifejezetten sokat várnak tőlük a csillagászok.
Szuperszámítógéppel szimulálták tudósok, mi történt pontosan akkor, amikor a DART-misszió során eltérítették a pályájáról a Dimorphos nevű aszteroidát.
Magyar keresők találtak rá a 2024BX1 jelű, előrejelzett becsapódású aszteroida meteoritdarabjára Németországban.
Sárneczky Krisztián magyar csillagász csupán néhány órával azelőtt fedezte fel az aszteroidát, hogy az belépett a Föld légkörébe.
Különleges látványban lesz részük a csillagászoknak január 27-én szombaton, ugyanis ekkor halad majd el mellettünk az idei év első földközeli aszteroidája.
A Piszkéstetői Obszervatóriumban fedezte fel Sárneczky Krisztián csillagász azt az aszteroidát, amely mindössze néhány órával később már be is lépett a Föld légkörébe.
A NASA mérnökei az OSIRIS-REx űrszonda kapszulájának utolsó két záróelemét is eltávolították, így végre élőben láthatjuk, mennyi anyagot gyűjtött be a szerkezet a Bennu aszteroidáról.
A NASA mérnökeinek 35-ből 33 rögzítőelemet sikerült elvátolítaniuk a Bennu aszteroida mintáit tartalmazó tartály fedeléről, kettő azonban meg sem mozdult. Ehhez egy új eszközt kellett kifejleszteniük.
Összesen hatszor repül az eredetileg tervezettnél jóval közelebb a Naphoz az Osiris-Apex nevű űrszonda, hogy végül eljusson az Apophis aszteroidához.
A NASA még 2007-ben fedezte fel a 2007 FT3 nevű aszteroidát, de 1,2 nappal később már nem találták az égbolton.
A NASA Neowise nevű űrtávcsöve másfél évtizede szolgálja a tudományt, hogy pontosabb képet kapjunk az éjszakai égboltról. A Nap erejével azonban ez a szerkezet sem tud szembeszállni.
A NASA szakemberei még mindig nem tudták teljesen kinyitni a Bennu aszteroidából származó mintát tartalmazó kapszulát, de vizsgálataival már így is fontos eredményekre jutottak.
A vulkáni tevékenység megpecsételte a dinoszauruszok sorsát, az ismert aszteroidabecsapódás nélkül is kihaltak volna – állítják kanadai kutatók.
A TIME idén hét robotikai megoldást választott be listájára, melyen az év 200 legjobb innovációját gyűjtötték össze az amerikai magazin szerkesztői.
Egyelőre nem sikerült hozzáférniük a NASA munkatársainak a legnagyobb, a Bennu aszteroidáról származó mintához, ugyanis néhány rögzítőcsavart a hagyományos eljárásokkal nem tudtak eltávolítani a mintákat a Földre visszajuttató szerkezetről.