Felismerhetetlenné roncsolódott az az autó, amelyet ledózerolt egy kamion Ásotthalomnál - fotók
A balesetnek halálos áldozata is volt.
A balesetnek halálos áldozata is volt.
Azt a tanulmányautót mutatják meg, amely a magyar gyárban készülő modellek alapja is lesz.
Aki kedvezményekre és akciókra várt az autóvásárlás kapcsán, most már bőséggel válogathat, ráadásul a monetáris folyamatok hatására csökkenő finanszírozási költségek még több lehetőséget nyújtanak cégeknek és magánszemélyeknek egyaránt – mondta Kiss Norbert, a Merkantil Bank Gépjármű Finanszírozási Igazgatóság ügyvezető igazgatója. Többek között arról is beszélgettünk vele, hogy az elektromos és a hagyományos autók ára közötti folyamatos csökkenés, valamint a kínai gyártók érkezése miatt milyen átrendeződés várható és milyen pozitív eredményeket hozhat a korábbi években a koronavírus majd a háború, az infláció és a gazdasági bizonytalanság sújtotta piacon.
Megérkezett a Kia középkategóriás szedánjának, a K5-nek a legfrissebb változata.
Igencsak magához tért az újautó-piac, leszámítva például Magyarországot.
A 2007-es F1 világbajnok is kiveszi a részét a Zeekr 001 FR finomhangolásában.
2024-től a vásárlók már nem találnak belső égésű motoros modelleket a VW norvégiai kínálatában.
A Nissan vázolja számunkra, hogy körülbelül hogyan kell elképzelni a jó öreg GT-R utódját.
A gyártó továbbra is elkötelezett az elektromos járművek iránt, de ezek nyereségességét egyre jobban felemészti a piaci verseny.
10 perc töltés után közel 500 kilométert lehet autózni.
Szokatlan első rész és hibridhajtás talán a két legfontosabb jellemző.
Az egyedi vonalvezetésű vadonatúj Prelude lemezei alatt hibrid technika rejtőzik.
Volt, hogy betonba ragadt egy ilyen taxi, máskor pedig csapatba verődve, több utca forgalmát blokkolták a megzavarodott autók.
Az új Passattól eltérően a következő generációs Superbből szedán és kombi változat is készül.
A japán gyártó egy látványos külsejű és egzotikus hajtásláncú sportkupéval rukkolt elő.
Megérkeztek Magyarországra a vadonatúj E-Klasse első 6 hengeres kivitelei.
Van, akinek ez bosszúságot jelent majd.
BYD vagy Great Wall - mindkét nagy cég gyártana Európában a hírek szerint.
Olcsóbb itt sem lett, közel 800 ezer forintért árulják.
A legendás 507-es típusból alig több, mint 250 példány hagyta el a gyártosort.