Okkal kérnek 800 millió forintot ezért a régi BMW-ért

A legendás 507-es típusból alig több, mint 250 példány hagyta el a gyártosort.

  • hvg.hu hvg.hu
Okkal kérnek 800 millió forintot ezért a régi BMW-ért

A BMW az 1955-ös Frankfurti Autószalonon tárta a nagyközönség elé vadonatúj sportkocsiját, az 507-es modellt, mely igen ritka típusból most éppen eladó sorba került egy remek állapotnak örvendő kék fényezésű 1959-es példány.

A mellékelt fotókon látható és jelenleg az Egyesült Államokban állomásozó autó az elmúlt 64 évben kevesebb, mint 85 ezer kilométert hagyott maga mögött, az árcéduláján pedig 2,05 millió eurós, vagyis átszámítva közel 800 millió forintos összeg olvasható.

Classic Trader
Classic Trader

A 4,38 méter hosszú és 1,25 méter magas roadster 1,33 tonnát nyom a mérlegen, mozgatásáról pedig egy 3,2 literes V8-as erőforrás gondoskodik.

A négyfokozatú kéziváltóval szerelt 150 lóerős BMW 507 11,1 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100-as tempóra, a végsebessége 195 km/h.

Classic Trader
Classic Trader

A magas gyártási költségek miatt nem lett sikermodell az 507-es, melyből 1959 végéig csupán 252 darab készült, és ebből kettőt Elvis Presley vásárolt meg. A képeken szereplő kocsi a 205-ös sorszámot viseli magán.

A testvérmodell BMW 503-ast nemrégiben nekünk is volt szerencsénk kipróbálni, és az 507-es fő riválisának tekinthető sirályszárnyas Mercedes 300 SL-ről is részletes tesztben számoltunk be.

László Ferenc

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.