Magyarországon a teljesen új VW T-Roc
Immár hazánkban is elérhető az első körben kétféle lágyhibrid benzinmotorral szerelt második generációs Volkswagen T-Roc.
Immár hazánkban is elérhető az első körben kétféle lágyhibrid benzinmotorral szerelt második generációs Volkswagen T-Roc.
HVG
Az egyedi formavilágú Lamborghini Pregunta eladási ára bőven meghaladhatja az 1 milliárd forintot.
HVG
Közzétette új formai hitvallását az olasz autómárka.
HVG
A fanatikusok arrafelé az igazán hagyományos vonalat szeretik.
HVG
Az igen ritka Ferrari 308 GTB Vetroresina a valaha készült legszebb olasz sportkocsik egyike.
HVG
A felfrissített Renault Austral minimum 11,2 millió forint kifizetését követően vezethető haza.
HVG
Ezzel a 33 éves egykori Audi csúcsmodellel eddig alig több mint 10 ezer kilométert tettek csak meg.
HVG
Régi szép hagyomány ez már nála.
HVG
Ez a modell lenne a kínai versenytársak kihívója.
HVG
Az összkerekes Tesla Model Y immár bőven több, mint 600 kilométert tud megtenni egy töltéssel.
HVG
A debrenceni első Neue Klasse modell, az iX3 szedán testvére Münchenben fog készülni.
HVG
A kormányra szerelt indexgombok a jelek szerint kevesek tetszését nyerték el.
HVG
Ez a remek állapotú C4-es Corvette eddig bőven kevesebb, mint 20 ezer kilométert hagyott csak maga mögött.
HVG
A színművész ezúttal nem egy pékségbe, hanem egy dohányboltba ugrott be.
HVG
A szingapúri futam magyar idő szerint délután 2-kor rajtol majd.
MTI
Ennyivel magasabbra lőtték be az üzemanyagok jövedéki adóját az EU által meghatározott minimumszinthez képest.
HVG
A Volvo BZR Electric-kel az ígéretek szerint hosszabb távok is minden további nélkül megtehetők.
HVG
A McLaren Sennánál is gyorsabb 1275 lóerős McLaren W1 5,8 másodperc alatt katapultál 0-ról 200-ra.
Egy ilyen felvonulás nem éppen csendes demonstráció.
HVG
A Rolls-Royce Spectre Bailey a kékvérű brit márka egyetlen példányban készült különlegessége.
HVG