Feltámad egy legenda: 588 lóerős retró villanyautó érkezik
A világ első F1-es konstruktőri világbajnokaként jegyzett csapat versenyautót és közúti villanyautót is fejleszt.
A világ első F1-es konstruktőri világbajnokaként jegyzett csapat versenyautót és közúti villanyautót is fejleszt.
A film híres üldözéses jelenetét Steve McQueen kultikussá vált „Bullitt" mozija ihlette.
A Spring új verziója jelentősen erősebb és fürgébb lett az eddigi kivitelnél, miközben a hatótávja minimálisan csökkent.
Az E-Ray az amerikai gyártó közlése szerint a valaha készült legjobban gyorsuló Corvette.
Érkezőben a megoldás azok számára, akik esetleg még a GR Corolla produkciójával sem teljesen elégedettek.
A két száguldó sportkocsi elé behajtott egy harmadik.
2023-ban érkezik többek között az elektromos iX1, az első kombi M3 és az akár 748 lóerős XM szabadidő-autó.
A program keretében több mint 28 ezer család kapott támogatást autóvásárlásra, amit csupán 65 esetben kellett visszafizetni szabálytalanságok vagy köztartozások miatt.
A dél-koreai újdonság 10 centiméterrel hosszabb a Mercedes E-osztálynál.
Egy újabb lifehack, ami úgy tűnik inkább arra jó, hogy több kárt okozzon, mint hasznot.
Nem meglepő módon a hátsó kerekeket már nem benzin-, hanem villanymotor hajtja.
Az egyedi külső és belső hangulatú olasz sportkocsi mellé teázószett és szivardoboz is jár.
A keresztségben Carroll Shelby Centennial Edition Mustang nevet kapott izomautó nem gyakran jön majd szembe az utakon.
Chicagóban lehetett a leglassabban haladni 2022-ben.
Később beismerte tettét.
Csak az akkupakk 15 tonnát nyom a teherautó alatt.
Az F1 technikájú méregdrága Mercedes-AMG One garantáltan nem lesz gyakori látvány az utakon.
Ha öt éve valaki egy nagy terepjáróval vitte a gyerekét iskolába, ő volt „a férfi". Ma, aki ugyanezt teszi, „terrorista" – mondja.
2022-ben bőven 300 ezer feletti mennyiségben értékesítettek Porschékat, az elektromos Taycan eladási mutatói viszont romlottak.
Az M GmbH rekord eladásokat produkáló tavalyi jubileumi évében egy 544 lóerős elektromos modell teljesített a legjobban.