Egy igazi forradalmár: a világ első négykerékhajtású autója
Ez a holland négykerekű nemcsak amiatt érdekes, mert a világon elsőként mind a négy kerekén volt hajtás.
Ez a holland négykerekű nemcsak amiatt érdekes, mert a világon elsőként mind a négy kerekén volt hajtás.
Ha vezetés közben folyton az autó menüjében keresgélünk valamit, az legalább olyan veszélyes, mintha kézben tartott telefonnal mobilozunk.
Az orosz gyártó legújabb termékét kifejezetten rendvédelmi feladatok ellátására fejlesztették ki.
Végre itt egy Volkswagen, amely már nemcsak egyszerűen unalmasan jó, hanem végre érzelmeket is fel tud ébreszteni. Megjött a látványos Arteon, biztosan megfordul utána az utca népe.
A 80-as évek egyik legnépszerűbb nyomozós sorozatának ikonikus autója mai szemmel nézve is igen dögös. És nem is olyan drága.
Ha a gyermekünknek lehet menő kis Chevrolet Camarója, akkor nekünk miért ne parkolhatna egy ugyanilyen, csak kicsit nagyobb a garázsunkban?
Ha azt hittük, hogy az autókba egyszerűen már nem lehet több légzsákot szerelni, akkor bizony tévedtünk.
Jó esély van arra, hogy már csak rövid ideig vásárolhatunk öngyulladós erőforrással rendelkező Toyotákat.
Egy friss tanulmány szerint a jelenleg kapható új autók sokkal többet fogyasztanak a mesebeli gyári értékeknél.
Könnyen lehet, hogy az F1 történelmének legkomolyabb változása elébe nézünk. Jövő héten kiderül.
A Toyota vadonatúj überautója sokkal inkább hasonlít egy régimódi szovjet reprezentációs autóra, semmint egy Rolls-Royce-ra, vagy akár egy S-osztályos Mercedesre.
A BMW hivatalosan is leleplezte az X1 alapjaira épített új crossoverét, az X2-t.
Egy teljesen új tényező, a munkaerőhiány is drágíthatja a jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat (kgfb) – írta a Világgazdaság a húsz biztosító ajánlatát kínáló CLB alkuszcégre hivatkozva.
Pénteken nyitja meg kapuit a fővárosban a Budapest Auto Show, ahol lesz olyan autó, ami egyenesen a Frankfurti Autószalonról érkezik Magyarországra, és több olyan modell is, amit akár tesztkörre is el lehet vinni. Az esemény kapcsán összeállítottunk egy kvízt, és ha tudja a válaszokat, ön is ott lehet a kiállításon.
Képzeljük csak el, hogy mennyi pénzt meg lehet takarítani azzal, ha havonta két tele tank üzemanyagot ingyen kapunk.
Igazi időutazásra hív ez a megkímélt állapotú, nem éppen tegnap gyártott szovjet négykerekű.
A Honda olyan közlekedési eszközökkel rukkolt elő, melyek között beltéri használatra szánt példányokat is találhatunk.
A komoly ralis tapasztalattal rendelkező márka egy minden korábbinál potensebb autóval rukkolt elő, amiben adott esetben akár egy komplett család is elfér.
A Toshiba új technológiája rövid időn belül forradalmasíthatja az elektromos autók töltését.
A japán gyártó legújabb modelljének vonalvezetése láttán vélhetően még az olasz designerek is elismerően csettintenek.