Technológiai robbanás a cégeknél?
Az egy évvel korábbihoz képest jóval többet terveznek a cégek IT eszközökre költeni, és egyre többen fordulnak a tartós bérlet, mint finanszírozási forma felé – derül ki egy felmérésből.
Az egy évvel korábbihoz képest jóval többet terveznek a cégek IT eszközökre költeni, és egyre többen fordulnak a tartós bérlet, mint finanszírozási forma felé – derül ki egy felmérésből.
A második negyedévben több mint 160 ezer használt személygépkocsi cserélt gazdát belföldön, 18 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a hasznaltauto.hu autós portál.
A Brexit a hétköznapi életre is komoly hatással lesz Nagy-Britanniában. Erre kell készülniük a kint élő autósoknak.
Pár százezer forinttal érkezik az autószalonba, és két óra múlva egy 7 milliós vadiúj kocsival gurul ki. Elmorzsol egy köszönömöt Matolcsy Györgynek, mert a hitelét alacsonyan tartja. A jegybank eközben azt hiszi, hogy ön a magyar gazdaság fejlődését támogatja, pedig csak egy új családi autót vett.
Felújítják a Városháza homlokzatát és az Újvárosháza közgyűlési termét – így döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
A választáskor a praktikumot tartják a legfontosabbnak, és így választanak modellt is.
Három férfi 29 millió forintot csalt ki egy ügyvédtől Budapesten 2013-ban. Azt mondták, hogy kölcsönkérik a pénzt, de eszük ágában sem volt visszaadni. A csalók ellen vádat emeltek.
...és abból is az öregebbet - derül ki az autóvásárlási statisztikából.
Legalábbis egy angliai felmérés szerint. De mivel ilyen jellegű hazai tanulmányok nem nagyon készülnek, vitaindítónak mindenképp érdekes egy-egy ilyen adatsor.
A csokiautomaták mintájára most már autót is vásárolhatunk Amerikában, csak egy speciális érme kell hozzá.
Elindult egy hiánypótló központi alkalmazás, amely a gépjárművekkel kapcsolatos kulcsadatok online lekérdezését teszi lehetővé.
Figyelemreméltó elemzést tett közzé a Ford az európai autósok vásárlási preferenciáiról. Láthatóan az adaptív tempomat az egyik legsikeresebb új extra, de a parkolási asszisztensek is elértek olyan technológia színvonalra, hogy egyre többen használják és igénylik is őket.
Az összes, állami vezetők számára biztosított autó üzemeltetési költsége több mint 1,3 milliárd forintba került tavaly – tudta meg a hvg.hu. Ahogy megjelent, a miniszterek és államtitkárok 115 milliót autóztak el idén, csakhogy szolgálati kocsi nemcsak a legfelsőbb vezetésnek jár: összesen 625 autó fut közpénzből, és ebben még nincs is benn minden minisztérium. És persze az állami autók is törnek, így tavaly 21 saját hibás baleset után kellett ezeket javítgatni – viszont csak egy lett totálkáros.
Augusztus 8-ig lehet jelentkezni a nyílt közbeszerzésre. A hatmilliárdot 3 év alatt költi el a kormány, a teljes összeget pedig hat részre bontják a kiírás szerint.
Vége lehet a spórolásnak, három év alatt hatmilliárd forintért vásárolhatnak új autókat a költségvetési szervek – írta a napi.hu.
Összesen 870,5 millió forintért vásárol delegációs járműveket a kormány a védett személyek szállításához - derült ki a pénteki Magyar Közlönyben megjelent határozatból.
Vajon milyen autóra fáj a foga annak, akinek egy hirtelen felindulásból elkövetett szelvényvásárlással összejön, hogy 90 millió dollárt nyer a lottón? Jóval szerényebbre, mint azt bárki gondolná…
Jó ideje aktuális a kérdés, hgy mikor és mennyit kapnak vissza a beforgatott devizahitelesek. A Bankmonitor válaszol közel 5 millió ember kérdésére.
Romániában egyharmaddal nőtt az új autók eladása az első félévben, ugyanakkor az autógyártás több mint 6 százalékkal csökkent a tavalyi hasonló időszakhoz képest.
A magyarok új autó vásárlásához szívesen vesznek igénybe pénzügyi segítséget, míg a használt autóra inkább összegyűjtik a vételárat a Cofidis Hitel Monitor 2014 első negyedéves felmérésének eredménye szerint. A vásárlás mellett a fenntartás költségei is jelentősebb pénzügyi tervezést igényelnek a legtöbbektől, így az autótulajdonosok tizede hajlandó lenne kölcsönt felvenni, mintsem, hogy egy nagyobb összeggel terhelje a családi kasszát.