Itt a legújabb magyar szabadidőautó
Az Audi egy kompakt SUV-coupéval jött ki, megjelent az Audi Q3 Sportback.
Az Audi egy kompakt SUV-coupéval jött ki, megjelent az Audi Q3 Sportback.
Az ország egyik legismertebb autószalonja két hónapja nem márkakereskedés, mégsem távolította el az arculati elemeket.
A Magyarországon gyártott típusba bekerült a nemrégiben debütált szupererős 2 literes 4 hengeres csúcsmotor.
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság összesen 82,5 milliárd forint értékben írt ki pályázatot alsó, közép- és felső kategóriás személyautókra, egyterűekre, terepjárókra, pick-upokra, áruszállítókra, valamint szervizelésükre.
Egyre nagyobb teret nyer magának az a felfogás, hogy csak a dolgok használatért fizessünk, a tulajdonláshoz kapcsolódó időbefektetéstől és költségektől pedig megszabaduljunk. Mindkettőnek van jobb helye.
A támogatás összege az autó bruttó vételárának 50 százaléka, de maximum 2,5 millió forint lehet.
Persze, számítanak a lóerők, ahogy számít a szín és az extrák is, de vannak ennél fontosabb dolgok is, amire nem árt felkészülni, mielőtt besétálnánk a szalonba. Mutatjuk, mik azok, amik felett nem célszerű elsiklani.
Az autóvásárláshoz és -behozatalhoz, valamint a cégautókhoz fűződő közterhek radikális átalakítására készül az Orbán-kormány: jelentősen csökkentenék a fizetnivalókat annak érdekében, hogy könnyebb és olcsóbb legyen kocsit cserélni, így megújuljon az elavult magyar járműállomány – derül ki a hvg.hu birtokába került előterjesztésből. A Pénzügyminisztérium által kidolgozott, még titkos javaslatnak a kocsivásárlást tervezők örülhetnének, kevesebb lenne az intéznivaló, többféle illeték és az eredetvizsgálat díja is megszűnne. Ha a kormány rábólint a reformra, a regisztrációs adó is változna, hogy fékezzék a kevésbé korszerű autók behozatalát.
A kiíráson egyetlen cég indult.
Újabb részletek derültek ki a nagycsaládok autóvásárlásáról, Novák Katalin államtitkár a konkrét igénylési folyamatról is beszélt.
Azt nem tudni, mennyire elöregedett a mostani járműpark, ugyanis nem mondták meg.
Az ezekben a napokban igen felkapott téma kapcsán az illetékes minisztériumot is megkérdeztük. Egyelőre nem minden kérdésre van válasz, de amit tudunk, azt mind megosztjuk olvasóinkkal.
A három legkeresettebb modell a Lada Granta, a Lada Vesta és a Kia Rio volt.
A magyarok ötödének nem fér bele az anyagi lehetőségeibe egy autóvásárlás. Ez minimális csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.
A Giulia jelenleg harmadik helyen szerepel egy viszonylag elfogadott megbízhatósági felmérésben, amelyet az angol WhatCar készít időről-időre.
Folyamatosan bővül a világ újautó-kibocsátása, amelynek két messze legnagyobb felvevője az USA és Kína.
A telephely nélkül dolgozó használtautó-kereskedő vagy a sérült autókkal telepakolt kereskedés legyen figyelmeztető jel.