#Balog Zoltán








Az Emmi felfedte, mit tettek bele a szegények csomagjaiba

Több mint 12 ezer gyermek és ezer felnőtt rászoruló kap Borsodban, Szabolcsban és Hajdú-Biharban minden hónapban élelmiszercsomagot. Uniós pénzből finanszírozzák a programot, amelyre az EU már 2014-ben rábólintott, de a közbeszerzés miatt csak idén indult el.


Októbertől él az új lombikszabályozás

A változás értelmében, ha az első öt lombikeljárás valamelyike sikerrel jár, akkor a következő gyermek, gyermekek esetében is négy-négy alkalommal támogatja a beavatkozást az állam.


Itt vannak az új lombikbébiprogram részletei

Kibővítik a társadalombiztosítás által finanszírozott lombikprogram-eljárások számát, valamint változni fog az ahhoz kapcsolódó gyógyszertámogatás is – jelentette be az emberi erőforrások minisztere.



Balog: szigorítani kéne a lombikbébi-szabályozáson

Bár a meddőség civilizációs tehertétel, amelyen a kormánynak segítenie kell, de az egyházak megszólalásai jogosak. Balog Zoltán Emmi-miniszter szerint szigorítani kéne a meg nem születő embriók területét a lombikbébiprogramban.


A roma holokauszt emléknapja: Balog Zoltán és a Jobbik is előkerült a beszédekben

Csak főosztályvezetői szinten képviseltette magát az Emmi a megemlékezésen, amelyet a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartottak. A miniszter nem vett részt rajta, Seszták Miklós államtitkár napi nyilvános programja pedig kimerült egy kismarosi lekvár- és szörpüzem átadásában. A beszédek figyelmeztettek: ma is harcolni kell a fejüket időről időre felütő rasszista ideológiák ellen – utaltak a Jobbik választójog-szigorításra vonatkozó ötletére éppúgy, mint Balog Zoltán Emmi-miniszter korábbi vitatható kijelentéseire.