Radó Péter: „Az iskola a tanulás egy jelentős részéből kiszorul”
Nem tudjuk megjósolni, mi vár a negyedik ipari forradalom nyomán a mai gyerekekre, az oktatásnak arra kell képessé tenni őket, hogy alkalmazkodni tudjanak a ma még nem is látható világhoz. Az iskola funkciói a közeljövőben alapvetően megváltoznak, az egyéni tanulói utak, a bármilyen helyzetben felhasználható készségek kerülnek előtérbe. Radó Péter oktatáskutató a napokban megjelent kötetében megjegyzi, a magyar iskola ma alkalmatlan arra, hogy be tudná fogadni a jövő iskolái felé mutató kezdeményezéseket.
hvg.hu: Az oktatással kapcsolatban kihalt Magyarországon a jövőorientált gondolkodás – írja Az iskola jövője című kötetében. Eddig ön is állandóan az aktuális intézkedéseket kritizálta, most viszont ezzel szakított, és egyfajta jövőképet mutat be arról, hogy fog kinézni a legtöbb fejlett országban az oktatás. Miért gondolta, hogy annak ellenére megírja ezeket az elképzeléseit, hogy nem épp erre tart a magyar iskolarendszer?
Radó Péter: Meguntam azt a diskurzust, amibe belekényszerültem. Ma ugyanis az oktatáspolitikai kezdeményezések tematizálják, hogy mire reflektál a szakma. Ennek fordítottja, hogy a szakértők nyomnak különböző témákat az oktatáspolitikai diskurzusba, nem fordul elő. 2010 után előállt egy olyan oktatásirányítási rendszer, amiben senki nem gondolkodik hosszú távon. Egy hatóság, aminek a dolga az, hogy mondjuk, építési engedélyeket adjon ki, nem fog hosszú távú városfejlesztési stratégiákban gondolkodni. Márpedig a Klik egy hatóság. A felette álló országos oktatásirányítás pedig nem kormányoz, csak adminisztrál, és buta politikai kommunikációs panelekre épít oktatáspolitikai beavatkozásokat. Nem nagyon tud konszolidáltan működni, mert akkor azokkal a diszfunkciókkal kellene foglalkoznia, amit ő maga teremtett. Erre képtelen, ezért folyamatosan nagy ívű változások tömegét tolja be a rendszerbe.
hvg.hu: Most például készül az új Nemzeti alaptanterv.
R. P.: De ki foglalkozik ma a fejlett világban a tantervekkel? Már az ezredfordulón Európa szinte minden országában kimeneti szabályozókat alkalmaztak, a központi tantervi szabályozásból pedig jelentős mértékben kivonultak a kormányzatok. Ezzel szemben mi folyamatosan újítjuk meg, vizsgáljuk felül tanterveket. A szakma is kénytelen erről beszélni.
hvg.hu: Most azért, mintha lenne egyfajta csodavárás is a Csépe Valéria-féle nyilatkozatok után az új Nattal kapcsolatban.
R. P.: Szerintem egyedül Palkovics László vár ettől csodát, a szakmában senki. 1979 óta számtalan tantervi reform volt Magyarországon. Miközben a kutyát nem érdekli a tanterv, a pedagógusok nem olvassák. Kizárólag azoknak fontos, akik a kormányzatban ülnek és azoknak, akik élethivatás-szerűen bírálják a kormányzatot.
hvg.hu: Visszatérve a motivációira, leszögezi a kötetben: a mai magyar iskola nincs olyan állapotban, hogy be tudná fogadni a jövő iskolái felé mutató kezdeményezéseket. Akkor egy ilyen kitekintésnek, jövőképnek túl sok praktikus haszna nincs.
R. P.: A kötetben alig van szó a magyar helyzetről. De nem tagadom, van benne egy olyan rejtett üzenet, hogy ha valaki helyre akarja állítani az oktatási rendszer fejlődőképességét, akkor először helyre kell állítania bizonyos strukturális alapokat, például az iskolák autonómiáját, az okos, rugalmas, decentralizált finanszírozást, teljesítményelvárásokat kell rögzítenie a központi szabályozások helyett, stb. És ezek mind csak a 20. századi feltételek. De amíg ezek sem adottak, addig nem lehet a 21. századi tanulási célokat szolgáló változtatásokat bevinni az oktatási rendszerbe. Mindezek ellenére szerintem nem haszontalan gondolkodni egy értelmes jövőről.
hvg.hu: Van némi ellentmondás abban, hogy a kötet címe A jövő iskolája, miközben az az egyik fontos állítása, hogy az iskola már ma is elvesztette a monopolhelyzetét a különböző tanulási környezetek között, és egyre jelentéktelenebb lesz. Mi veszi át a helyét?
R. P.: Az iskola helye nincs veszélyben, de annak a funkciója erőteljesen átalakul. A tanulás társas interakciókon keresztül megvalósuló folyamat, az iskola pedig ezt a társas környezetet biztosítja a tanulók számára. Az valóban igaz, hogy az iskola a tanulás egy jelentős részéből kiszorul. Az az izgalmas kérdés, hogy ha ez így van, akkor mi fogja integrálni a tanulást szolgáló rendszert. A megoldás szerintem a személyre szabottság. A nagy, bonyolult szolgáltató rendszerben meg kell találni az egyedi, személyes tanulási igények kielégítésének módját. Ezt szerintem két dolog teszi majd lehetővé. Egyrészt az online tanulástámogató platformok, amik a jövőben összekapcsolhatják a különböző tanulási tevékenységeket és a különböző szereplőket: a tanulókat, a pedagógusokat, mentorokat, hobbicsoportok tagjait, a megszerzett tudás értékelőit, a tartalomszolgáltatókat, a tanulásszervezőket, és sok mindenki mást, ami egyfajta személyre szabott integrációt biztosíthat. A másik fontos változás, hogy az oktatási rendszeren belüli előmenetelen alapuló, végzettségek megszerzésével igazolt előrehaladást fel fogja váltani a – bármilyen módon megszerzett – készségek hitelesítésének a logikája. A tanulási pályák nem kvalifikációról, hanem validációról szólnak majd.
hvg.hu: Hogy képzeljük el a készségek validációját?
R. P.: Ezek Nyugat-Európában, főleg a felnőttképzésben, és a hobbi tevékenységekben is már bevett módszerek. Ha valaki azért tanul, hogy képes legyen egy befőttesüvegben gyufaszálakból összerakni egy vitorlás hajót, akkor nem feltétlenül kell elvégeznie egy hivatalos tanfolyamot, elég lesz bemutatnia a portfólióját valahol, ahol hitelesítik ezt a kompetenciáját. Ilyen személyre szabott validációs eljárások terjedhetnek el a legkülönbözőbb területeken.
hvg.hu.: Elég elképzelhetetlennek tűnik egy egész iskolás korosztály, mondjuk Magyarországon 1,2 millió gyereknek kialakítani a személyre szabott tanulását.
R. P.: Nem arról van szó, hogy minden egyes gyereknek mást, máshogy tanítunk. A differenciálás – amit ma már egyre több helyen alkalmaznak – nem individualizálás. Az azt jelenti, hogy olyan gazdag tanulási kínálatot hozunk létre egyetlen tanulócsoporton belül, hogy abba minden egyes gyerek be tud kapcsolódni valamilyen értelmes tevékenységgel. Ez nem menedzselhetetlen. Amit logisztikai értelemben az egyéni tanulási tervekre épített iskolai működési logika megkíván, azt a legtöbb nagy szolgáltató vállalat már tudja. Rendelkezik azokkal az informatikai eszközökkel, amik lehetővé teszik a végtelenül bonyolult tevékenységhez való alkalmazkodást. Az iskola ilyen értelemben nem olyan nagyon bonyolult dolog. Ami ebben bonyolult az az, hogy hogyan tudjuk a pedagógusokat, iskolavezetőket és az iskola személyzetét kimozdítani az évszázados rutinokból.
hvg.hu: Az viszont biztos, hogy az egyéni tanulói utakra épülő iskola sokkal drágább, mint a mostani. A kötetben azt írja, hogy a ma jellemző 4-5 százalékos GDP-arányt hosszú távon meg kell duplázni.
R. P.: Egyértelműen jóval költségesebb. Az, hogy a budapesti AKG személyre szabott program alapján működhessen, évi 100 millióval drágítja a gimnázium működését – állítja a vezetője Horn György. Abszolút számszerűsíthető tehát egy ilyen átállás költsége. Nem olcsó az egyéni tanulási környezetek gazdagítása, ráadásul a jövő iskolájában sokkal több felnőtt fog dolgozni. Egy mai iskolában az iskola személyzetének a 90 százaléka pedagógus, mindent ők csinálnak. Olyat is magasan képzett értelmiségiek csinálnak tehát, amihez nem szükséges ilyen képzettség. De lehet olyan tanulásszervezési modellt alkalmazni, amiben erőteljesen megnő azoknak a szakembereknek az aránya, akik nem feltétlenül „klasszikus” pedagógusok (egyéni fejlesztők, tanulásszervezők stb.). Ez az iskola belső szervezeti kultúráját is nagyban befolyásolja. Az egyes gyerekek tanulásának a támogatása ez esetben már csapatmunka lenne.
hvg.hu: A kötetben azt írja, hogy a mai iskola még a harmadik (az automatizálással jellemezhető) ipari forradalom kihívásaira sem talált megoldást, miközben már negyedikre (robotizálás) is válaszolnia kellene. Miközben ez utóbbiról, például annak munkaerőpiaci elvárásairól, munkaköreiről fogalmunk sincs. Milyen céljai lehetnek egy ilyen bizonytalan helyzetben az iskoláknak?
R. P.: Erre már tulajdonképpen megvan a válasz. A 90-es évek közepe óta a nemzetközi oktatáspolitikai fősodor már nem szakma- és élethelyzet-specifikus tudást és készséget preferál, hanem arra törekszik, hogy az egyének alkalmazkodóképességét biztosítsa. A 21. századi készségek (kritikai gondolkodás, problémamegoldás, kreativitás, digitális készségek, interkulturális kommunikáció stb.) bármilyen kontextusban felhasználhatók. Nem tudjuk megjósolni, mit hoz a jövő, de képessé tehetjük az egyéneket arra, hogy bárhogy alakul ez a jövő, tudjanak ahhoz alkalmazkodni.
hvg.hu: Néhány országban azt halljuk, hogy az egyének érdekeit és a közösség érdekei felülírhatják az oktatás terén (is). Ön ezt kategorikusan cáfolja.
R. P.: Nincs olyan közösségi cél, amit ne egyének tanulásán keresztül kellene szolgálni. Nagyon sok ezoterikus ködbe burkolt közösségi érdekkel operál a politikai kommunikáció, mint például a magyar kultúra folytonosságának megőrzése, a nemzet érdekének képviselete, vagy az ország felemelkedése. Ezekhez mind az szükséges, hogy az egyének legyenek képesek megtalálni helyüket a társadalomban, legyenek innovatívak, produktívak. Az az oktatási cél egyébként, amit nem tudunk lefordítani a kívánatos tanulási eredménnyé, az nem létezik. Az egyének és a közösségek érdekeinek szembeállítása értelmetlen.
hvg.hu: Mondjuk, ma Magyarországon a közösség vélt érdekeire hivatkozva próbálják szakiskola felé terelni a gyerekeket a gimnázium helyett. (Erről épp a minap jött ki a szülők véleménye.)
R. P.: Ezt egyszerűen voluntarizmusnak szokták nevezni. De ennél többről van szó: bődületes tájékozatlanságról, az oktatás természetével, az oktatás által követhető célokkal szembeni totális tudatlanságról, illetve arról, hogy a politikai kommunikációs háttérzaj teljesen felülírja a szakmai gondolkodást. Mivel a politikai kommunikációt próbálják állandóan szakmapolitikára lefordítani, a szakmai kommunikáció is elbutul. Nagyon jól példázza ezt, hogy olyan szavak kerültek be a szakmai diskurzusba, mint a köznevelés. De hát olyan, hogy köznevelés nincs! Maximum az állami gondozásba került gyerekek esetében válhat a nevelés közösségi szolgáltatássá. Vagy ott van a felzárkóztatás. Ez sem fordítható le semmilyen érvényes szakmai programra. Az, hogy valaki szembeállítja a nevelést és az oktatást, és ezekből inkább a nevelést hangsúlyozza, az politikai kommunikáció, de szakmailag értelmetlen. Ezek elválaszthatatlanok egymástól.
hvg.hu: A tantervekről azt írja, hogy azok mindig a középosztálybeli értelmiség kódjait tartalmazzák, és mint ilyen, kirekeszti azokat, akik nem tartoznak ebbe a rétegbe. Valami közös alaptudást azért csak ki kell jelölni, nem?
R. P.: Vannak demokratikus tantervek. Például Skandináviában egységes minimumkövetelmények vannak, és nem egy törzsi alapon elkülönült értelmiségi csoport saját kulturális kódját alakítják át tantervi követelményekké. Ott a világban való elboldoguláshoz, a fent már tárgyalt adaptív készségek elsajátításához szükséges követelményeket szintezik, bontják le. A magyar oktatási gyakorlatban még nem volt példa erre, itt mindig az értelmiségi középosztály kódjait tantervesítik. És ne feledjük, hogy egész más elvárásai vannak az alacsonyabban képzett szülőknek az iskolával szemben, mint a képzettebbeknek. Mivel a magyar iskolapolitikák mindig is a nagyobb érdekérvényesítő képességű, nagyobb anyagi erővel rendelkező, jobban kommunikáló, magasabb státuszú szülők igényeit szolgálta ki, ez még inkább erősíti ezeket a kirekesztő folyamatokat. A magyar iskola kulturálisan elitista, és alkalmazkodik a kulturálisan elitista elvárásokhoz.
hvg.hu: Ez az új iskolai paradigma, a 21. századi iskola mikorra alakulhat ki?
R. P.: A szerencsésebb országokban, ahol ennek az előfeltételei adottak és a szakmai diskurzus is a korszerű fogalmak körül folyik, nagyjából 20 év alatt várható egy drámai változás a tanulásban. Az új paradigma rengeteg eleme működik már különböző helyeken. A baj az, hogy Magyarország ezen elkerülhetetlen paradigmaváltásnak nagyon erős hátránnyal fog tudni nekiindulni.
Az interjú az e heti HVG-ben rövidített verzióban jelent meg.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
