#Balog Zoltán

Tanárnak lenni karrier, de a bürokráciacsökkentés nem árthat

Addig hőbörögtek a tanárok, amíg Balog Zoltán és Czunyiné Bertalan Judit együtt nem állt mikrofon mögé, hogy ketten mondhassák el mire van szüksége a magyar oktatási rendszernek: elsősorban egy kis bürokráciacsökkentésre. Viszont a Klikhez ragaszkodnak, ami a bürokrácianövelés remek eszköze volt. Köznevelési Kerekasztal is lesz.



Üdülni mehetnek a határvédők

Balog Zoltán is megszólalt a szilvezsteri kölni molesztálások ügyében, szerinte a jó határvédelemnek köszönhetően "humanitárius katasztrófát sikerült elkerülni". Mindeközben a határvédők végre üdülni mehetnek.


Megalázó helyzetük miatt egyetemi tanárok írtak nyílt levelet

Tiltakozó levelet írtak a Szegedi Tudományegyetem Oktatói Hálózatának tagjai Balog Zoltánhoz. A levélben méltatlan munkakörülményeikről és arról számolnak be, hogy a doktori ösztöndíjak emelésével a diák néhol többet "keres", mint oktatója. Az egyetemi oktatóknál ugyanis tíz éve várat magára a béremelés. Más baj is van az SZTE-n és a felsőoktatásban.



Milliárdokat vontak el Balogék a Farkashoz kötődő gyanús programtól

A komány közel két és fél milliárd forintot vont el az egykor Farkas Flórián által vezetett Országos Roma Önkormányzatának Híd a munka világa elnevezésű felzárkóztatási programjától. A lépéssel gyakorlatilag üresbe tették a program motorját, az indoklás szerint szakmai hiányosságokra derült fény a pénzek felhasználásában. Farkasék költekezései miatt NAV és OLAF vizsgálat is zajlik, elképesztő túlárazásokat találtak.


„Kimerültünk, megtörtünk” – nagyon kifakadtak a pedagógusok

Az évi 44 milliós büdzséből működó pedagóguskar által - egyes szakértők szerint illegitim módon – elfogadott etikai kódex volt az utolsó csepp a pohárban a pedagógusoknál. Eddig nem nagyon panaszkodtak nyilvánosan, újabban egyre elkeseredettebben beszélnek a mindennapos problémákról. Van olyan tanár, aki idén még nem kapott fizetést – eddig bírta, most felmondott. A hétvégén fórumot tartottak, ahol állandósult működési zavarokról, túlterheltségről és stresszről számoltak be.





Iskolai tananyag lehet a futball

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egy módosítási előterjesztést nyújtott be a kerettantervhez, aminek értelmében a labdarúgás bekerülne az általános és középiskolai tantervbe mint kötelező tananyag - ismerteti az Origo a kormany.hu oldalra kitett javaslatot. Ennyire valószínűleg nem általános a terv, inkább bizonyos tagozatokat céloz.


Gazdasági kérdés, hogy minél több gyerek szülessen

Balog Zoltán miniszter kiterjesztené a családi adókedvezmény mértékét a jelenlegi duplájára 2019-ig. Örül az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztésének – bár ennek kritikájával nem foglalkozott –, valamint annak az ötvenezer roma családnak, akiket bevezettek a közmunkába. A legfontosabb célként a minél több gyermek születését jelölte meg, ennek gazdaságpolitikai vonatkozásáról és eszközeiről beszélt egy budapesti demográfiai konferencián.


Balog üzente: vidéken 21. századi körülmények vannak a kórházakban

Még keresik az új budapesti szuperkórház helyét, a beruházás ütemezéséről sincs döntés, a vidéki kórházak jelentős részében viszont már 21. századi körülmények között gyógyulhatnak a beteg – derül ki Rétvári Bence államtitkár írásbeli válaszaiból, amelyet Balog Zoltán miniszter megbízásából adott a jobbik Szávay István kérdéseire.


Orbán: Európának a homoszexualitás a kedves téma, nem a demográfia

"A bevándorlás elfogadása veszélyes." Orbán Viktor a Budapesti Demográfiai Fórum megnyitó beszédjén totálisan szembeállította a bevándorlást és a családpolitikát. A fórumon szakemberek és közéleti személyiségek azért gyűltek össze, hogy a család, gyerekvállalás témáját járják körül. A konferencia első napján felszólal a kormányból többek közt Balog Zoltán. Beszédet mondott Pelczné Gáll Ildikó is, az Európai Parlament alelnöke is, aki szerint már megvan a gyümölcse a kormány családpolitikájának.


Orbán látni véli az EU-megszállás tervét

A magyar miniszterelnök látni véli az EU egyes vezetőinek, a baloldaliaknak és Soros Györgynek a tervét, ahogy a menekülteket tudatosan szállítják az Európai Unió területére. A polgári-keresztény egyesületek egy értékelő és óvatos kritikákat megfogalmazó kötetet állítottak össze az Orbán-kormány működéséről, összesen 661 területen találtak problémát, de ez nem elviselhetetlen teher Orbán szerint, aki további tíz év kormányzást vizionál.