Megalakult a Roma Koordinációs Tanács
Megtartotta alakuló ülését hétfőn a Parlamentben a Roma Koordinációs Tanács (ROK-T), a testület célja, hogy minél több szereplőt vonjanak be a roma stratégia elkészítésébe és végrehajtásába.
Megtartotta alakuló ülését hétfőn a Parlamentben a Roma Koordinációs Tanács (ROK-T), a testület célja, hogy minél több szereplőt vonjanak be a roma stratégia elkészítésébe és végrehajtásába.
MTI
Egyhangúlag elfogadta az emberi jogok helyzetéről szóló magyar jelentést az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Genfben - mondta el pénteken a svájci városban tartózkodó Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
MTI
A romák ügye súlyosabb annál, hogy kihagyják őket a róluk szóló kormányzati döntésekből, és súlyosabb annál, hogy azok végrehajtását kizárólag a romákra bízzák - mondta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
MTI
A kormány egy hárommilliárd forintos ösztöndíjprogram forrásainak a felét szeptembertől a tervek szerint roma fiatalok oktatására fordítja - közölte Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön Siófokon.
MTI
Nemcsak emberi jogi, diszkriminációs szempontból kell vizsgálni a romák integrációját, hanem szociális és gazdasági szempontból is - mondta Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kedden, Budapesten.
MTI
A szociális földprogram pályázatra az idén összességében csaknem másfél milliárd forintot fordít a kormány - mondta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Miskolcon egy szakmai tájékoztató előtt újságíróknak.
MTI
A romák felzárkóztatásához elengedhetetlen a szegénység kezelése -mondta Balog Zoltán államtitkár a soproni VOLT Fesztiválon szerdán rendezett kerekasztal-megbeszélésen, majd hozzátette: ha nem oldják meg a problémát, az sokkal többe kerül.
MTI
Előnyös, ha van szenzációja egy ügynek, és bár a roma keretstratégia esetében ezek jobbára negatívak voltak, mindenképpen segítettek abban, hogy az uniós tagállamok "ne söpörhessék le" az ügyet - mondta Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.
MTI
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerint talán el se indultak még a buszok Gyöngyöspatáról, "már a nyugati sajtóorgánumokban megjelentek a hírek, tehát nyilán ez nem véletlen, hogy így volt".
MTI
Magyarország 147 ajánlást kapott Genfben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában a magyar emberi jogi helyzet áttekintésekor.
MTI
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának egyetemes időszakos felülvizsgálati (UPR) ülésén Magyarország meghallgatásakor a romák diszkriminációja, a kisebbségi csoport elleni szélsőjobboldali erőszak volt az egyik leggyakrabban hangoztatott aggodalom.
MTI
MTI
hvg.hu
Magyarországot szerdán délelőtt hallgatják meg az emberi jogi tanácsban, az úgynevezett egyetemes időszakos felülvizsgálat (UPR) genfi ülésén. Balog Zoltán, a KIM társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerint a kormány abból indul ki, hogy segítő szándékú kérdéseket kapnak.
MTI
Balog Zoltán szerint stabilabbá válik az ország egyetlen roma kisebbségi középfokú oktatási intézményének, a pécsi Gandhi gimnáziumnak a működése azzal, hogy az iskola fenntartását a közeljövőben egy nonprofit gazdasági társaság veszi át a közalapítványtól.
MTI
Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint ami Gyöngyöspatán történt, csak a jéghegy csúcsa, egy "szociális vészhelyzet" következménye, és inkább arról kell beszélni, "mi van a mélyben".
MTI
A szociális foglalkoztatás a kormány romapolitikájának egyik központi eleme - emelte ki a társadalmi felzárkózatásért felelős államtitkár hétfőn este egy sajtóbeszélgetésen Bécsben.
MTI
A magyarországi roma közösség megsegítésén belül a legnagyobb feladat a nem roma többség megnyerése az ügynek és meggyőzése arról, hogy a társadalom szélére szorult közösségek integrációja az egész társadalom javát szolgálja - mondta Londonban Balog Zoltán szerda este.
MTI
Szijjártó Péter és más kormányzati politikusok nyilatkozatai szerint a Gyöngyöspatát elhagyó roma gyerekek és asszonyok csak húsvéti kirándulásra mentek, a településen maradó férfiak az Origo tudósítóinak ugyanakkor egybehangzóan arról számoltak be, hogy a Véderő által meghirdetett kiképzés áll a háttérben. Péntek este az MTI tudósítójának is azt mondták, hogy nem kirándulásra vitték a helybéli asszonyokat és gyermekeket, hanem a településre költöző Véderőtől való félelmük miatt kerestek nekik ideiglenes szállást.
unknown
A kormány azonnali hatállyal állítsa vissza a településőri szolgálatot, adja vissza a rendőrségnek a zárolt 30 milliárd forintot, és állítsa vissza az Út a munkába programot - ezt kéri Nyakó István szocialista politikus a kormánytól és Pintér Sándor belügyminisztertől.
MTI
A magyarországi cigányság munkaképes férfilakossága 85 százalékának nincs munkaviszonya - mondta Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a romák társadalmi integrációjáról szóló konferencián kedden Budapesten.
MTI
Az V. Európai Roma Platform tanácskozásán Navracsics Tibor és Balog Zoltán, Viviane Reding és Andor László uniós biztosok felszólaltak. A miniszterelnök-helyette szerint a romák számára is meg kell nyitni az utat Magyarországon az érvényesülés előtt.
MTI