#baloldal

Lakner Zoltán a baloldali ellenzékről: Valaminek a végén vagyunk

Túl vagyunk Füreden és Kötcsén, hétfőn Orbán-beszéddel kezd az országgyűlés, három hét van a népszavazásig. Hétfő reggeli interjúnkban Lakner Zoltán politológus mondja el, mire kell számítani, hol lát ő már lejátszott meccseket, és hol játszanak most le évekre szóló partikat. Azt, hogy mit gondol a baloldali ellenzékről, már most eláruljuk.





"Az a párt megrohadt" – interjú az LMP társelnökével, Hadházy Ákossal

A Fidesz az egyetlen, amellyel semmi szín alatt nem közösködne a kormányon Hadházy Ákos, az LMP nemrég megválasztott társelnöke, akit megkérdeztünk az Uberről, Gyurcsány Ferencről, Szél Bernadett tusnádfürdői szerepléséről és az ott a kvótanépszavazásról elmondott mondatairól is, amelyek nyomán Tamás Gáspár Miklós jelezte, hogy elfordul a párttól.






Alakulgat az új baloldal, mintha már kormányfőjelöltjük is lenne

Önkormányzati választási vereséggel „készül” belső választására az MSZP, amely mindmáig a baloldal vezető erejének számít. A választmányi elnökségre esélyes Botka László később a közös miniszterelnök-jelölt lehet. Az összefogást erősítheti, hogy kialakulóban van Magyarországon egy újbalos kultúra.





Hont: S külön Semjén Zsolt

Bizonyára megtaláljuk valamelyik Internacionálé határozatai között a vasárnapi zárvatartásra vonatkozót, sőt ha jobban utánanézünk, esetleg a kormányközeli pénzemberek és erénycsőszök helyzetbehozásáról szólót is. Ám ettől függetlenül bármilyen világnézetű ember örülhet a boltzár eltörlésének. Válasz TGM-nek.


TGM: Zseniális idióták és idióta idióták

Amilyen idióta volt a boltbezárás, olyan zseniális a visszavonása, amely újra fényt derített arra, hogy Orbán miniszterelnök kormányzási képességei jelentéktelenek, ám taktikai tehetsége páratlan; illetve hogy az MSZP pusztán „politikai terméknek” tekinti baloldaliságát.


Molnár Gyula: "Én vagyok a legvilágosabb példája egy karaktergyilkosságnak"

Szükség van a szétesett baloldal újbóli összefogására, így a dunaújvárosi időközi választáson a szocialistáknak vissza kellene lépniük a DK javára – erről beszélt az MSZP elnöki székére pályázó Molnár Gyula a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A politikus a korábban őt ért korrupciós vádakkal kapcsolatban azt mondta, hogy karaktergyilkosság áldozatává vált.


Salgótarján után: mit jeleznek a Fidesz sorozatos bukásai?

A közvélemény-kutatásokat sorra nyeri a Fidesz, az időközi választások viszont másfél éve tartó kormánypárti vesszőfutásról tanúskodnak. Ebben a ciklusban a 16 jelentősebb időközi megmérettetésből 14-et elvesztett a kormánypárt. Az utolsó pofon múlt vasárnap, Salgótarjában érte. Ezúttal a baloldal verte meg, amely pedig a népszerűségi adatok szerint országos választáson továbbra is esélytelen lenne a győzelemre.


Orbán Viktor démonai: "Egy feladat van... le kell kaszabolni"

Orbán Viktor háttérhatalmakat vizionált a pedagógusok elégedetlenkedése mögött, de ez nem kivételes eset, hanem az orbáni kommunikáció és hatalomgyakorlás visszatérő eleme. Megnéztük, mikor, kitől és miért félt a miniszterelnök az elmúlt években.


"A magyar nacionalizmus élesen szembefordult a társadalom érdekeivel"

Nem jött még létre az a polgári közeg, amely egy nyugatos konzervatív párt bázisát jelenthetné - állítja interjúnkban Béndek Péter, aki nemrég lemondott a Polgári Konzervatív Párt (PKP) vezetéséről és a blogolásról. A filozófus szerint az emberekben nem alakult ki a bizalom a közösségi együttműködés iránt, így a "sérelmi nacionalizmuson" alapuló Orbán-rendszer akadály nélkül képes megosztani az országot, és ezzel fenntartani a hatalmát.