Érdektelenség vagy a kormányzati félelemkeltés hatása? Fogyatkozik a demonstrációk lendülete. A tanárok a lábukkal szavaznak – tömegesen készülnek felmondani a státusztörvény miatt.
A Medián április első felében készült felmérése szerint a budapestiek túlnyomó része gondolja, hogy a kormány azért nehezíti a főváros anyagi helyzetét, mert ellenzéki vezetése van. A többség így is elégedett Karácsony Gergely főpolgármester munkájával.
Meglepő stratégiával állt elő Karácsony Gergely főpolgármester egy évvel az önkormányzati választások előtt. Célja, hogy az önkormányzat kínzó pénzhiányának ódiuma Orbán Viktorra hulljon vissza. Kormánykörökben egyből bedobták a főpolgármesteri pozíció megszüntetését.
A pártállam hívta meg, de már egy demokratikus országba érkezett II. János Pál pápa az első magyarországi látogatására 1991. augusztus 16-án. A nem mindennapi eseményből még a kommunista rezsim akart politikai hasznot húzni és azt a nemzetközi megítélésének javítására felhasználni, most pedig az Orbán-kormány teszi ezt Ferenc pápa érkezése kapcsán. Cikkünkben olvashatja a HVG korabeli cikkét is II. János Pál látogatásáról.
A német lap újságírója szerint nehezen képzelhető el, hogy az Orbán Viktorhoz hű Novák Katalin egyik pillanatról a másikra szembe forduljon a miniszterelnökkel. Sokkal inkább azt látja realitásnak, hogy Novák a vétóval is Orbán akaratát hajthatta végre.
Korábban semleges akart maradni Lengyel Tamás színművész, hogy a jobb- és baloldali közönség egyaránt szórakozzon a sztorijain. A HVG Portréban elmondta, mostanra úgy látja, olyan alapvető inkorrektségek, igazságtalanságok és csúsztatások történnek, hogy többet árt magának és az országnak, ha hallgat. Interjú.
Akár kultúraépítés a cél, akár a nyilvános szféra megteremtése, akár az újgenerációs NER-polgárság feltalálása, a kormányközeli elit célt téveszt, amikor a Scruton Kávézót mint szellemi otthont hizlalja. A fentről irányított közszféra sem történelmi, sem szociológiai szemszögből nem állja meg a helyét, cserébe eléri, hogy a „konzervatív elit” belterjesebb és realitásvesztettebb közösség legyen, mint a démonizált körúton belüli értelmiség.
Maróth Miklós egy nappal azután távozott az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat éléről, hogy a szervezethez tartozó Agrártudományi Kutatóközpontban járt a kormányszóvivő és egy befolyásos fideszes parlamenti képviselő.
Komolyan vette az Egyesült Államok figyelmeztetését Orbán Viktor, és utasítására Magyarország kilépett a kémbanknak tartott orosz pénzintézetből. Ha nem tartja magát az amerikaiak által diktált új szabályokhoz, újabb intézkedések következhetnek.
Csák János miniszter késztethette távozásra az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat vezetőjét, Maróth Miklóst. Utóda valószínűleg az MTA jelöltje, Gulyás Balázs neurobiológus lesz. Miközben Csák eltávolította a hazai tudományirányítás másik kulcsszereplőjét, Birkner Zoltánt is, a külföldi kutatóintézeteket arra utasítja az EU, hogy hagyják ki a pályázataikból a vagyonkezelő alapítványokhoz kiszervezett magyar intézményeket.
Napi szinten játszhatná az áldozatot mint heteroszexuális fehér férfi, akit nem kezelnek egyenlőként, mondja magáról Rodrigo Ballester, az MCC Európai tanulmányok műhelyvezetője, aki 2014-2019 között Navracsics Tibor EU-biztosi kabinetjének tagja volt, és az általános és középiskola oktatásért felelt. Magyarországon a romák százezreinek hátrányos megkülönböztetésénél fontosabbnak tartja a transzneműekről vitázni. A floridai kormányzó, Ron DeSantis Stop Woke-törvényjavaslatát túlzásnak tartja, de szerinte az csak válasz azokra a tanításokra, hogy fehérnek lenni bűn. HVG-interjú.
A woke nélküli baloldali gondolkodás egyenletének a végén a jobboldali konzervatív gondolkodás állna, mondja Márton Joci roma LMBTQ-aktivista, identitáspolitika-szakértő, aki a CEU kétéves Romani Studies programon végzett, az Ame Panzh roma szakértőkből álló kollektíva egyik alapító tagja. Szerinte a woke egyebek közt arról is szól, hogy "bizonyos emberek, akiknek eddig nem osztottak lapot, most szólnak, hogy «bocsi, de nekünk ez nem tetszik»". Véleménye szerint nincs azzal baj, ha szűkülnek a viccelődés határai, és el kell gondolkodni azon, meddig lehet elmenni.
Az iskolai lövöldözés idehaza szerencsére rendkívül ritka, de az iskolai jelzőrendszer lyukas, a pszichiátriákon több hónaposak a várólisták, és néha még a szűkebb környezet sem ismeri fel a mentális problémákkal küzdő fiatalok jelzéseit.
Orbán Viktor fürkészi a témákat, amelyek mögött a Fidesz táboránál is nagyobb többség áll. Most egy olyan amerikai vitát állít propagandája szolgálatába, amely érzelmeket vált ki, és előállítani is olcsó. A woke Magyarországon kiütéses vereséget szenvedett, mielőtt bárkit elért volna.
Palkovics László gyorsan növekvő jármű- és hadiipari, illetve egyetemi birodalma több mint száz, jellemzően minisztériumi és Fidesz-közeli embernek ad zsíros vezetői állást.
Orbán Viktor és propagandagépezete megtehette volna, hogy változtat az oroszpolitikáján, ehelyett egy háború kellős közepén nekiment a legfőbb katonai szövetségesének. Nem meglepő, hogy az Egyesült Államok befolyásoló ügynökként tekint Orbán Viktorra, a befolyásoló ügynököket pedig kiszorítják – véli szakújságíró kollégánk, Dezső András, aki videós podcastunkban magyarázta el, milyen folyamat kezdetét jelenthetik a Nemzetközi Beruházási Bankra kivetett amerikai szankciók.
A Nemzetközi Beruházási Bank már hetekkel a mostani amerikai szankciók elrendelése előtt gyakorlatilag beszüntette működését, írtuk itt a hvg360-on. Most újraközöljük cikkünket, amelyben arról volt szó, hogy az orosz hátterű, budapesti székhelyű pénzintézetnek keresztbe tett a háború, hitelezését felfüggesztette, hogy saját adósságát tudja menedzselni, ám Magyarország még kitart mellette.
Miniszterek és a kormánypropagandát irányító figurák Egyesült Államokból kitiltásáról is beszélnek diplomáciai körökben, de mindenki csak találgat arról, milyen bejelentésre készülnek ma a budapesti nagykövetségen. Abban ugyanakkor diplomáciai forrásaink egyetértenek: bármit is lép Washington, nem az Orbán-rezsim megbuktatása, hanem az elszigetelése a cél, hogy a szövetségen belül senki ne kövesse Orbán politikáját. Magyarország mindenképpen rosszul jár, akkor is, ha a Fidesz táborát egy ellenséges lépés csak még inkább összezárja.
2014 októberében még nem működött Rogán Antal propagandagépezete, így a jelenlegi tudásunk alapján a kormány a saját médiájának köszönhette, hogy a kitiltási ügyből ekkora botrány lett. A hozzánk eljutott információk szerint az amerikai kormányzat most is valamilyen nyomásgyakorlásra készülhet, és felmerült, hogy újabb embereket tilthatnak ki Amerikából. Cikkünkben felidézzük a 9 évvel ezelőtti ügy körülményeit.