Elhárították a sztrájkveszélyt az egyik nagy beszállító cégnél
Megállapodtak a bérekről a tekintélyes méretű Vas megyei autóipari beszállítónál, a Luk Savariánál, a szakszervezetek is elégedettnek tűnnek.
Megállapodtak a bérekről a tekintélyes méretű Vas megyei autóipari beszállítónál, a Luk Savariánál, a szakszervezetek is elégedettnek tűnnek.
MTI
MTI
hvg.hu
A szombathelyi LuK Savaria dolgozói 10 százalék feletti béremelést kérnek, és elszántak.
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány 5 hónapja sumákol, vagyis nem hajlandó döntést hozni a közmunkabérek emeléséről. Az ellenzéki párt visszamenőleges hatályú közmunkabér-emelést követel.
MTI
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete közleményben tudatta: legvégső esetben sztájk lesz az elmúlt nyolc év miatt.
MTI
Nőtt a boltok forgalma tavaly, de boltzár nélkül jobban is nőhetett volna.
hvg.hu
A Belügyminisztérium bejelentette, hogy folytatódik a rendvédelmi dolgozók életpályaprogramja.
MTI
A szerdai tárgyaláson nem sikerült megállapodnia az Emminek és az egészségügyi dolgozók szakszervezeteinek a béremelésről.
MTI
Az életpályamodell bevezetésével júliustól emelkedik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozóinak bére – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kedden a köztévében.
MTI
Az adóhivatal NAV-törvény alá tartozó alkalmazottai három lépésben 50 százalékos, a Munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak – közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.
MTI
Hosszú távon az a kormány célja, hogy mindig a jövedelem oldalon csökkentse az adót, vagyis mérséklődjön a személyi jövedelemadó - mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtök este a köztévében.
MTI
A béremelés már idén elkezdődne, aztán 2017-ben és 2018-ban folytatódna – mondta a miniszter. Ha már 2016-ban növelik a béreket, ahhoz a költségvetés módosítására is szükség lesz.
MTI
Nyáron népszavaztatna a kormány a kvótáról, tényleg megszűnik az OEP, és jön a szociális, valamint az egészségügyi dolgozók béremelése – jelentette be Rogán Antal kabinetminiszter az RTL Klubon.
hvg.hu
Az amúgy is magas bérek jóval megugrottak, az alacsonyak alig, mondja a szakszervezet.
Három éven belül a három legjobban fizető munkáltató közé szeretne bekerülni a Tesco a régióban, ezért idén nagy béremelést terveznek – derült ki a lánc szakszervezetettek folytatott pénteki megbeszélésén. A bértárgyalásokat folytatják, a szakszervezet nem tett le arról, hogy ha kell sztrájkba lépnek.
hvg.hu
A sopronkövesdi Autolivnél tízszázalékos béremelést értek el a múlt heti figyelmeztető sztrájkkal – értesült a Kisalföld.
hvg.hu
A kivándorlás következménye: fogy az itt maradó magyar melós, aki nem megy el, ki tud harcolni magának komoly béremelést.
MTI
MTI
hvg.hu
A 15-20 ezer forintos emelést nem tartják megfelelő alapnak.
hvg.hu
A 2008-as reálkeresetek visszaállítását követeli a közigazgatási szférában a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége. Az érdekképviselet nem érti, miért a legközvetlenebb alkalmazottait "bünteti a kormány". Elsősorban a középfokú végzettségű közszolgálati tisztviselők helyzete siralmas - írják.
hvg.hu
Sztrájkbizottság alakult a sopronkövesdi Autolivnél is.
hvg.hu