#béremelés

Rétvári: Februárban már több pénzhez jutnak az orvosok és ápolók

Még tavaly év közben döntött a kormány, hogy megemelik a szociális ágzatban és az egészségügyben dolgozók pótlékait, most februárban érkezhet meg az első megemelt összeg a rezidensek, szakorvosok és ápolók számára. Ez azonban közel sem biztos, hogy elegendő lesz a kedélyek megnyugtatására, ugyanis a munkavállalók az alapbérük további emelését szorgalmazzák.



Bérrobbantott a Kika - de volt is honnan emelni

Rendkívüli döntésre szánta el magát a Kika, hogy megtartsa a szakképzett személyzetét: az országos áltagon felül, 12,3 százalékkal emelte a dolgozói bérét - írja a napi.hu. A bruttó 15 ezer forintos emelés egyben azt jelenti, hogy eddig a dolgozók csupán a minimálbér körüli összeget kereshették.


Így ne sztrájkoljatok, magyar pedagógusok!

Határozatlan időre szóló munkabeszüntetés, azonnali, 44 ezer forintnak megfelelő béremelés, a kormányfői válasz elutasítása - nagyon keményen belekezdtek a szlovák tanárok, akiknek alulról jövő kezdeményezése akár példa is lehetett volna magyar sorstársaik számára. Azóta a tiltakozás enyhült, a sztrájk kifulladóban, pedig a követeléseikből semmi sem teljesült.





Százszázalékos béremelés: most jó állami cégvezérnek lenni

Szép csendben jócskán megemelte az állami cégek vezetőinek juttatását a kormány: míg például az egyszerű MÁV-dolgozók jelentős része idén nem számolhat érdemi jövedelemnövekedéssel, a menedzsment tagjai eddigi bérük akár két- és félszeresét is hazavihetik alapbérként. A vezetői bérekről szóló szabályozás egyszerre következetlen, képmutató és igazságtalan.






Külföldi tulajdonú cégnél dolgozik? Van egy nem túl jó hírünk

A Magyarországon működő nemzetközi érdekeltségű vállalatok az alapbérek átlagosan 2,8 százalékos emelését tervezik 2016-ra az idei 3,7 százalékos átlagos emelés után - derült ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) legújabb bérezési tanulmányából. A fizetések között majdnem tízszeres különbségek vannak.



Bérrabszolgák működtetik az államot

Nagy ötlettel álltak elő a szocialisták: aláírásgyűjtéssel kényszerítik rá a kormányt, hogy hatalmas béremelést hajtson végre a közszférában. A kezdeményezés kissé komolytalan, miközben a közszféra béremelésének követelése aktuális és jogos. A magyar államot működtetők évek óta nagyon keveset keresnek, aminek következményeit a romló közoktatásban, a közegészségügyben és a közpolitika riasztó állapotában, a közszolgák külföldi munkavégzésében, majd kialvatlanságában láthatjuk viszont. A kormány azonban már nekikezdett a bérrendezésnek - leszeletelve ágazatokat, azokon belül pedig munkaköröket.



Felejtsék el a nagy minimálbér-emelést!

Hiába akarnak 9 százalékos emelést a szakszervezetek, a számok már kőbe vannak vésve. Pedig nagyon ráférne a magyar melósra, a magyar bérek nagyon leszakadtak, és ez már a növekedésünket is gátolja.




Nagy a baj a magyar bérekkel

Folynak a tárgyalások a jövő évi minimálbérről és bérminumról, de úgy tűnik, a munkáltatói oldal csak szerény emelésbe menne bele. Pedig a magyar bérek túl alacsonyak, még a visegrádi országokéhoz képest is, ami a külföldi munkavállalást fűti. A szakemberek szerint nagy béremelés kell, és azt jósolják, lesz is, bár ezt jelentősen megszenvedhetik a cégek.