Beszólt a Honvédnak a Fradi hangosbemondója, fegyelmi eljárás lett belőle
Kieső helyen van a Honvéd, a bajnok bemondója pedig úgy vélte, itt az ideje viccet csinálnia belőlük.
Kieső helyen van a Honvéd, a bajnok bemondója pedig úgy vélte, itt az ideje viccet csinálnia belőlük.
Percekig állt a játék, a Zalaegerszeg edzője piros lapot is kapott.
„Hölgyeknél ez nehezebb.”
Nem túl gyakran fordul elő, hogy az egyik kereskedelmi csatorna műsorvezetője a saját műsora dicséretébe belefűzze a konkurencia kutyázását is, de Szente Vajknak és a TV2-nek ez is belefért.
A válogatott szövetségi kapitánya nem csak a saját csapatát bírálta a meccs után.
Nem ez az első alkalom, hogy beszólnak a Fidesz-tagságija megszerzése után nagy fradistává váló Gáspár Győzőnek, kollégája még az okokra is utalást tett.
Az Oppenheimer sztárja úgy gondolja, ami egy most újra előkerült videóban kijött a száján, szembemegy mindennel, amit képvisel és amiért kiáll.
Molnár Zsolt egy csomó kérdésben egyetért a Fidesszel, Tusványosra nem érti, miért ne ment volna, Gyurcsányék mindenért a Fideszt támadó kommunikációját pedig zsákutcának tartja.
Rákay Philip és Nagy Ervin csörtéjébe Gryllus Dorka után most a megszólított Sárosdi Lilla is beszállt. Nem is akárhogy.
A külügyminiszter elvárja, hogy a magyarok ügyeibe senki ne szóljon bele – hiszen lám: mi sem szólunk bele a németekébe és a franciákéba.
Matolcsynak visszaszólt, az oroszpártiság vádját megpróbálta lesöpörni Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A 18 éves fiatal családi problémái miatt akart leugrani, egy kortársa mentette meg.
A Demokratikus Koalíció elnöke Facebookon reagált arra, hogy Orbán Viktor az országra leselkedő három legnagyobb veszély közé sorolta.
Egy magyar rap-metál együttes meglehetősen szókimondó számban ment neki a kereszténydemokrata kormánynak, de az ellenzék is megkapja a magáét.
Zokon vette az élcelődést, ezért beszólt egy ellenzéki politikusnak Babák Mihály, Szarvas fideszes polgármestere az egyik ülésen.
Kifejezetten örülünk, hogy Budapest főpolgármesterének legfőbb gondja az, hogy pszichiáterhez küldje a HVG újságíróját. A város köszöni, jól van – ugyebár.
Nem maradhat pozíciójában a szerb védelmi miniszter, aki szexista megjegyzést tett egy riporternőre. Bratislav Gasic menesztését Aleksandar Vucic szerb kormányfő jelentette be – számolt be a szerbiai közszolgálati televízió hétfőn.
A marokkói bevándorlókkal szembeni uszító megjegyzései miatt vádat emelt csütörtökön Geert Wilders képviselő ellen az ügyészség Hollandiában.
Egy New York-i videós csapat ügyesen illusztrálja, milyen is nőként, szűk ruhákban végigsétálni Manhattan utcáin. A videó célja, hogy felhívja a figyelmet a mindennapos utcai beszólásokra.
Giorgio Napolitano olasz államfőt önkényes uralkodónak nevezte, Beppe Grillót, az olaszországi 5 Csillag Mozgalom vezérét Hitlerhez hasonlította, Angela Merkel német kancellárt pedig ismét Helmut Kohllal helyettesítené Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő, aki kedden saját televíziócsatornáján nyilatkozott.