#BKK

Izgalmas helyekre juthat be ingyen a hétvégén

Idén – 650 helyszínen, Budapesten és vidéken – újra megnyílnak az év nagy részében zárt kapuk a Kulturális Örökség Napjain. A BKK és a BKV ebben az évben is több helyszínen várja a látogatókat a szeptember 15-16-ai hétvégén.



Rátámadtak egy ellenőrre a 173-as buszon

Szeptember 11-én délután a Kelenföldi pályaudvar felé tartó 173E jelzésű autóbuszon ismeretlen tettes bántalmazta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyellenőrzést végző munkatársát - közölte a BKK.





Megint kábelt loptak a HÉV vonalán

Szeptember 6-án, csütörtökön este újabb kábellopást észleltek a szakemberek, ezúttal a H5-ös hév Pannóniatelep megállóhelyének közeléből tulajdonítottak el ismeretlen tettesek 10 méter jelzőkábelt. Noha a becsült anyagi kár értéke a korábbi, hasonló esetekhez mérten alacsony – 250 ezer forint –, a történtek biztonsági kockázata magas.







Kétszer annyian hajóztak a BKV-val, mint gondolták

Sikertörténetként értékeli a dunai hajóközlekedés újraindítását a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Mint közölték, a hajójáratok elindítása óta töretlen az érdeklődés a Duna budapesti szakaszán közlekedő D11-es, D12-es és D13-as járatok iránt, az első két hónapban több jegy fogyott, mint amennyivel az egész félévre számoltunk.



220 méter kábelt loptak a ráckevei HÉV vonalán

Vasárnap este újabb kábellopást észleltek a szakemberek a H6-os, a ráckevei HÉV vonalán a Közvágóhíd és Pesterzsébet-felső megállóhelyek között; a kár többmilliós – közölte az MTI-vel vasárnap éjjel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).



Felborul Budapest közlekedése

A Genfest nemzetközi ifjúsági világtalálkozó miatt szombat délutántól több busz- és villamosvonalon is megváltozik a menetrend - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. A változások nemcsak a szombati, hanem a vasárnapi menetrendeket is érintik.



Vasárnap indul a Dallamos Villamos

Szeptember 2-án és szeptember 8-án is útnak indítják Budapesten a Dallamos Villamost a 4-es vonalon. Az egyik nap vasárnapra, a másik szombatra esik. Mindegyik járaton más és más zenekar játszik majd, a villamosra valamennyi jegy- és bérletfajta érvényes.


Így változik a BKV-menetrend a tanévkezdéssel

Szeptember 3-án, hétfőn kezdődik a tanítás az általános és középiskolákban. A nyári időszakhoz képest megváltozó utazási igényekhez igazodva változik a tömegközlekedési járatok közlekedési rendje is. 2012. szeptember 3-ától, hétfőtől a BKK járatai a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint közlekednek.