Tombol a csok-láz, hét éve nem akartak ennyien lakást venni
Dübörög a kormányzati lakáspolitika, az építési vállalkozók dörzsölhetik a tenyerüket.
Dübörög a kormányzati lakáspolitika, az építési vállalkozók dörzsölhetik a tenyerüket.
hvg.hu
A főpolgármester máris négy–öt hónappal későbbi munkakezdésről beszél, mint amiről még az év végén is szó volt.
Tizenkét kategóriában díjazták a budapesti szórakozóhelyeket: többek között a legjobb koncerthelyszín és a legjobb borbár címért is versenybe szálltak.
hvg.hu
Közel 80 év után, másodszor rendezik meg Budapesten eucharisztikus világkongresszust. Ennek Erdő Péter bíboros nagyon örül, mégha sok munka is vár emiatt az egyházra.
MTI
A korábbi BKK-vezér Vitézy Dávid hosszú bejegyzésben rohant ki a BKK lefokozása miatt. Szerinte Tarlós István a hibás, aki nem érti, hogy 2016-ban nem az autósok körül forog a világ.
hvg.hu
Szétrobbantják a BKK-t, a közúti közlekedés háttérbe szorítása véget érhet, írja az Index.
unknown
Magyarország kezdeményezte Pest megye önálló régióvá válását az Európai Bizottságnál – ezt a megyei közgyűlés pénteki ülése előtt jelentették be Budapesten.
hvg.hu
Dirck Holscher pályafutása legérdekesebb időszakának tartja a kilencvenes évek első felét, amikor a magyar főváros lakói az üzlet kirakatán keresztül ámulva nézték a fénymásológépek zakatolását, az alkalmazottaknak pedig meg kellett tanítani, hogy mindig az ügyfélnek van igaza.
hvg.hu
A MÁV tehet javaslatot az elővárosi közlekedés kiterjesztésére, mondta Lázár János a Kormányinfón.
hvg.hu
Kiderült, hogy kik lesznek a főszereplők Kondor Vilmos nagy sikerű regényének filmadaptációjában, a Budapest noirban. A Filmalap majdnem egymilliárd forintos támogatását élvező produkció forgatása februárban indul.
hvg.hu
Bár a Fővárosi Választási Bizottság korábbi határozata teret engedett az olimipáról, valamint a Városliget átalakításáról szóló népszavazási kezdeményezésnek, a Kúria szerdai döntése azonban ezt megváltoztatva megtagadta a népszavazási kérdések hitelesítését.
MTI
Hugh Jackman után nemsokára Harrison Ford is Magyarországon forgathat, és most is Budapesten dolgozik Charlize Theron. A magyar főváros továbbra is vonzó helyszín a filmeseknek járó adókedvezmény miatt, és azért is, mert jók a város adottságai. Az itt forgató külföldi stábok a Filmalap szerint 60 milliárd forintnak megfelelő dollárt költhetnek el Magyarországon idén - hangzott el a keddi RTL Híradóban.
hvg.hu
A taxis tüntetés résztvevői egyvalamit már biztosan elértek: hirtelen rengetegen érdeklődnek az Uber iránt.
hvg.hu
Az ausztrál színész a magyar fővárosban van napok óta, egyelőre nem tudni, miért. Hugh Jackman nem először jár Budapesten.
hvg.hu
A Deák tér mellett egy be nem jelentett demonstrációba kezdett több taxis az Uber személyszállító szolgáltatás ellen. A rendőrök a többi sávot biztosítva terelik a forgalmat, hogy elkerüljék a nagyobb torlódást, kisebb sikerrel. A taxisok négy képviselője Tarlós Istvánnal egyeztetett, de nem jutottak megállapodásra, a főpolgármester ugyanakkor jelezte, hogy támogatja a szabályok szerint működő taxisokat. Megállapodás hiányában a tiltakozás folytatódik.
hvg.hu
Rendőrautó ütközött személyautóval a fővárosban a Helsinki út és a Torontál utca kereszteződésében szombat délután
MTI
Foszlásnak indult a kerékpárút burkolata a Margit-hídon, ahol várhatóan tavasszal ismét kényelmetlenebb lesz a biciklis és a gyalogos közlekedés, mivel a néhány évvel ezelőtti munkálatokat elvégző konzorcium garanciálisan kijavítja a hibákat.
Neves írókat, költőket kerestünk meg, ugyan magyaráznák már el, mit jelent az, hogy Budapest "irodalmi kérdés"? Íme a válaszaik.
hvg.hu