#Budapest

Teljesen kiszorítanák a hajléktalanokat Budapestről

A Népszabadság szerint két paragrafusból és egy mellékletből áll a Fővárosi Önkormányzat rendelettervezete, ebben jogellenesnek minősítenék az életvitelszerű tartózkodást a mellékletben meghatározott közterületeken. A mellékletben másfél oldalon keresztül sorolják a tiltott zónákat.





A legtrendibb helyek Budapest tetején

Néha nemcsak egyszerűen kellemes, de kifejezetten javasolt a fővárosi zűrzavar fölé emelkedni. Lehetne sokkal több lehetőség is Budapesten a tetőteraszos láblógatásra, de ebben van még hova fejlődnünk. Néhány jó kezdeményezés ennek ellenére is utat tört magának. Tippek képekkel.







Nemzetközi bűnszervezet tagjait fogták el Budapesten

Elfogták egy internetes csalásokra és bankkártyás visszaélésekre szakosodott nemzetközi bűnszervezet két tagját, két román állampolgárt a magyar és az osztrák rendőrök Budapesten - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken a rendőrség honlapján.




Miért is a legjobb hely Budapest?

Újabb imázsfilm jelent meg, amelyből kiderül, hogy Budapest romkocsmáival, fürdőivel, a Szigettel, a Parlamenttel az egyik legszebb, legélhetőbb, legszerethetőbb város. Ha nem itt élnénk, el is hinnénk mindezt.





"Egy évet adunk a Sólyom Airnek"

A Sólyom Airways első gépe augusztus közepén minden bizonnyal felszáll Budapestről, és egy tanulmány szerint azonnal elkezd masszív veszteségeket felhalmozni, a 2017-ig meghirdetett terveket követve pedig óriási bukó jöhet össze. A cégvezető szerint az üzleti tervvel nincs semmi gond, egyéni modellel dolgoznak, és a számításaikat behatóbban ismerő befektetők nem álltak volna melléjük, ha a terveket nem tartják megalapozottnak.