#Budapest

„Nem leszek szavazógép” – sértett fideszesek távoznak a parlamentből

Hétfőn jelentette be a Fidesz kommunikációs igazgatója, hogy 2014-ben egy időre visszavonul az országos politikától. Korábban hasonlóan döntött a párt egyik alelnöke, Pokorni Zoltán, de több, befolyásos, a kerületét mindig hatalmas többséggel nyerő, a pártot több cikluson keresztül szolgáló képviselő-polgármester, kerületi vezető mond búcsút az Országgyűlésnek. Döntésükben forrásaink szerint szerepet játszott a sértettség is: a polgármesteri lobbi 2010 óta jelentősen meggyengült, többször kellett saját érdekeik ellen szavazniuk.


Martonyi: ez a kérdés a Mol ügye

A horvát és a magyar külügyminiszter egyetértett abban a montenegrói Budva városban tartott találkozójukon, hogy országaiknak az az érdeke, hogy folytatódjanak a tárgyalások a Mol magyar olajipari vállalat és a horvát kormány között.





Dugók Budapesten: Így állunk mi!

A Budán és Pesten közlekedők is megkapták a maguk pofonját két villamospálya - az 1-es és a 61-es vonalak - felújításával. Napok óta küzdenek autósok és olykor a tömegközlekedők is, gyerekek késnek el az iskolából, felnőttek a munkából, idegek pattannak, szitkok morzsolódnak el (vagy nem). Összegyűjtöttük a HVG munkatársainak csaknem egy hetes tapasztalatait, közlekedési dilemmáit, és nem utolsó sorban túlélési tanácsait autósoknak.


Jobb lesz elkerülni autóval hétvégén a budapesti belvárost

Két híd is zárva lesz hétvégén Budapesten, ezért jobb, ha az autósok elkerülik a belvárost. Az Erzsébet hídon szombaton és vasárnap is csak a buszokat és a taxikat engedik át, a Lánchíd és környéke pedig vasárnap napközben lesz zárva. Az Andrássy úton demonstrálók vonulnak majd, így azt is lezárják egy időre.




Budapestet dicséri a Guardian

Rövid időre meglátogatna egy európai nagyvárost, és közben nem szeretne elbúcsúzni az összes megtakarításától sem? Az ideális turisztikai célpont: Budapest – írta a Guardian című brit lap csütörtökön.




Törvénnyel tüntetnék el a százforintos paprikát az aluljárókból

Majdnem egy éve fegyvertelenül áll a főváros a forgalmas helyeken egyre gyakrabban felbukkanó zugárusokkal szemben. A közterület-felügyelet szerint az Alkotmánybíróság egyik döntése miatt nem tudnak hatékonyan fellépni, bár már korábban, az új szabálysértési törvénnyel elkezdődött a lefegyverzésük. Most a parlamentben is kapcsoltak, és módosítják a szabálysértési törvényt, így jogszabályi akadálya már nem lesz annak, hogy eltűnjenek a gyanúsan olcsó termékek a közterekről.


Vesztettek a kerületek, Tarlós üldözheti el a hajléktalanokat

A kormány és a főváros győzedelmeskedett a kerületi fideszes polgármesterekkel vívott legújabb csatában: az Országgyűlés hétfőn kora este elutasította azt a módosító indítványt, amely a fővárosi önkormányzat helyett a kerületek határozzák meg, mely közterületeken nem kívánnak hajléktalanokat látni. A belháború következtében szokatlan dolog történt: kilenc kormánypárti képviselő a többséggel szemben szavazott.







Kossuth tér 1-3. - Ez az ülés nem a tegnapi ülés

Kreatív házszabály-értelmezéssel oldja meg a kormánytöbbség, hogy időben megszavazhassa a költségvetés módosítását: egy ülésből kettőt csinálnak. Ugyancsak kreatív jogalkotással oldják meg, hogy az alaptörvényből törölt különadószabály visszakerüljön a stabilitási törvénybe. A főváros és a kerületek már megint konkurálnak, ezúttal azon, hogy ki tilthassa ki a hajléktalanokat, de a kormány ezúttal a főváros pártján áll.