Kis híján halálra verte a várandós, 17 éves barátnőjét
A 17 éves lányt olyan súlyosan megverte a férfi, hogy a nő elvetélt.
A 17 éves lányt olyan súlyosan megverte a férfi, hogy a nő elvetélt.
HVG
A balesetben Tóth Nikolett táncművész annak idején olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kerekesszékbe kényszerült.
HVG
A rendőrség jelenleg úgy tudja, több elkövetőről lehet szó, és a túszok között van egy pénzszállító jármű sofőrje is.
HVG
HVG
MTI
Az egyébként büntetett előéletű férfi részegen rángatta ki az ágyban fekvő, idős anyját, majd megverte.
HVG
A rendőrség pénteken rövid sajtótájékoztatón közölte, mire jutottak a nyomozás során.
HVG
Nem mond le, a vagyonvisszaszerzési hivatalt jó ötletnek tartja, a Szőlő utcai ügyben már akkor lehetett sejteni, hogy van kiskorú sértett, amikor az ügyészség átvette a nyomozást, a vagyonmenekítéstől pedig nem fél, mert Dubajból is vissza lehet szerezni a Ferrarit – Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész nagyinterjút adott a független médiának.
HVG
Amikor a rendőrök kiértek, akkor zárta el a gázt.
HVG
Húsz millió forinttal menekült a két csaló, azonban a sztrádán baleset érte őket.
hvg.hu
Flood Hanna Eszter orvosi segítségre szorulhat, a rendőrség körözést adott ki.
HVG
A lefoglalt vagyont csak az eljárás megszüntetése után szokták visszaadni, az ukrán pénzszállító ügyében eljáró magyar ügyvéd azonban nem kapott határozatot az eljárás lezárásáról. Ráadásul lapunkkal a hatóság közölte, pénzmosás miatt azután is folytatja eljárását, hogy a teljes vagyont kiadták.
Két és fél milliárd forintos hűtlen kezeléssel gyanúsítják az MNV volt főigazgatóját, az ügyészség azt kérte, hogy nyomkövetőt tegyenek rá.
HVG
Úgy tűnik az előző városvezetés ügyei miatt vonultak ki a rendőrök, de hivatalosan egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi indokolta az akciókat.
HVG
A rendőrség pénteken tájékoztat arról, milyen információkat sikerült feltárniuk. Az egykori kajakozó halálát először közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálták, aztán halált okozó testi sértés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.
HVG
Több, „kisebb méretű kéztől származó” lenyomatot is találtak a letartóztatott igazgató Szőlő utcai hálószobájában, de mire a helyszínelők ezeket bizonyítékként rögzítették, már valaki átfestette a falakat – derült ki a HVG birtokába került nyomozati iratokból. Ezekben más anomáliákat is találtunk: Juhász Péter Pál egyik közeli hozzátartozója a javítóintézetből elvitte azt a kanapét, amin a gyanú szerint Juhász „szexuális tevékenységet folytatott a növendékeivel”.
A 2018-ban kegyvesztetté vált Kuna Tibor szerint ez Balásy Gyula életének első valóban önálló döntése lehetett, de nem sikerült valami jól.
HVG
Az Orbán Viktor győri kampánygyűlésén történtek miatt Pintér Bence polgármester tett feljelentést.
HVG
A leköszönő miniszter védelmet ígért azoknak, akiket „koncepciós eljárássokkal fenyegetnek”, ugyanakkor azt is világossá tette: csak a politikai felelősség közös, a jogi felelősség mindig egyéni.
HVG
A márciusban az ukrán pénzszállítmány lefoglalására írt törvény kategorikusan kizárta, hogy május 8. előtt visszaszolgáltassák az ukránok pénzét és aranyát, a NAV mégis megtette. Az Oscsadbankot és Ukrajnát képviselő ügyvéd szerint politikai döntés születhetett.
A magyar fél hiánytalanul visszaszolgáltatta a márciusban feltartóztatott pénzszállító rakományát.
HVG
A rapper Curtis testvérét, Sz. Lajost, valamint L. Istvánt és H. Lászlót tavaly áprilisban ítélték el, de a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerint a Fővárosi Törvényszék súlyos eljárásjogi hibákat vétett.
HVG
HVG
MTI