A bécsi Burgtheater elbocsátotta az osztrák sztárszínészt, miután gyerekpornót találtak a gépén
Florian Teichtmeister többek között a Magyarországon is bemutatott Fűző című filmben játszotta Ferenc Józsefet.
Florian Teichtmeister többek között a Magyarországon is bemutatott Fűző című filmben játszotta Ferenc Józsefet.
hvg.hu
A hatóságok azt is szeretnék tudni, hogyan csábította Bukarestbe a neki dolgozó nőket Andrew Tate.
hvg.hu
A nyílt utcán szúrta mellkason áldozatát, akit csak az orvosok gyors beavatkozása mentett meg.
hvg.hu
Az idősebb testvér az egyik kényszerített lányt többször bántalmazta is.
hvg.hu
Kártyáztak, a sértett pedig ha veszített, volt, hogy öt liter vizet kellett megigyon.
hvg.hu
Az autókat bérelte, vagy javításra vette át. Magát adta fel a rendőrségen.
hvg.hu
Segíteni akart, és a késelésre is egészen másképp emlékszik.
MTI
Pagonyi Róbertet kábítószer-kereskedelem miatt körözik.
hvg.hu
B. B., a köztévé korábban többféle díjjal kitüntetett bűnügyi riportere beismerte, hogy prostituáltaknak adott ki lakásokat, amivel 30 millió forintot keresett.
hvg.hu
Egyikük otthon, másikuk még a kórházban lábadozik.
hvg.hu
A férfit, akit az egyik járőr lábon lőtt, miután őt és két társát is megkéselte, megszólaltatta a kórházban az egyik bulvárlap.
hvg.hu
A büntetett előéletű férfi hasonló bűncselekmény miatt jelenleg más büntetőeljárás hatálya alatt áll. Nem tett vallomást, de panaszt a gyanúsítás ellen igen.
hvg.hu
A 44 éves férfi teljes beismerő vallomást tett.
hvg.hu
Őrizetbe vették azt a 35 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy rendőrt megölt, kettőt pedig megkéselt tegnap éjszaka Újbudán.
hvg.hu
Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség a férfit.
hvg.hu
Egy rendőr meghalt, kettő pedig megsérült, mikor csütörtök éjszaka egy őrjöngő férfi rájuk támadt Újbudán. Több szemtanú is rögzítette, amint ártalmatlanná teszik a rendőrökre támadó férfit.
A NAV-nyomozás kiderítette, hogy a cég beszállítói csak számlákat bocsátottak ki, az azokra írt termékekkel sosem rendelkeztek, így a vizsgált társaság sem vásárolhatta meg azokat.
hvg.hu
Emberölés miatt elrendelte a Pécsi Járásbíróság a férfi letartóztatását.
MTI
Az ügyészség nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat négy emberrel szemben.
hvg.hu
A gyanúsítottat ismerték a környéken, állítólag "szeretett beszólni másoknak".
hvg.hu