Előzmény nélkül szurkáltak meg egy férfit Székesfehérváron
Az életveszélyes sérülést okozó 23 éves elkövetőt néhány órán belül elfogták a rendőrök.
Az életveszélyes sérülést okozó 23 éves elkövetőt néhány órán belül elfogták a rendőrök.
hvg.hu
Vádat emeltek az ellen a 76 éves háziorvossal ellen, aki gyerekekről és egy, a 18. életévét még be nem töltött kamaszról tárolt pornográf fényképeket a számítógépén és egy pendrive-on.
hvg.hu
A hatóságok vizsgálják, hogy van-e kapcsolat az esetek között.
hvg.hu
Az elítélt annak a bandának a tagja, amelytől 200 millió forint értékű drogot foglaltak le a rendőrök 2019-ben Óbudán. A bűnszervezetet a fia vezette.
hvg.hu
Volt rá esély, hogy H. Péternél fegyver lesz, ezért vonult ki a rendőrséggel együtt a Terrorelhárítási Központ is.
hvg.hu
A rendőrök egyelőre csak találgatják, miért nyitottak tüzet a támadók szombat este.
unknown
“Abba kéne már hagyni az italozást, mert minden amiatt van.”
hvg.hu
Nyolcan megsérültek, négyük állapota súlyos.
MTI
Nikulint meglőtték, de nem halt bele sérüléseibe.
hvg.hu
Egy férfi a gyanú szerint egy idős asszony betegségét és érzelmeit kihasználva szerezte meg örökségét.
hvg.hu
A helyi rendőrök szerint világrekord fogásról van szó.
MTI
A délkelet-angliai Doverben működő menekültügyi központra egy idős brit férfi dobott Molotov-koktélokat.
MTI
A 25 éves elkövető többszörös visszaeső.
MTI
Elfogató parancs alapján körözött személyként szerepel Szabó Bálint a rendőrség nyilvántartásában. A bűncselekmény: „közérdekű üzem működésének megzavarása”.
hvg.hu
A Pátria Nyomda termelési igazgatója szeptember 28-án tűnt el.
hvg.hu
Benjamin Pavard a bajor csapat francia védője komoly pénzbírságot kapott, és eltiltásra számíthat a csapatnál.
hvg.hu
A jármű 204 milliót érő szállítmányával Hollandiába tartott.
hvg.hu
A kórosan lesoványodott, beteg vizslát végül sikerült befogni és biztonságba helyezni.
hvg.hu
Több utast és a villamos sofőrjét is bántalmazta egy társaság csupán azért, mert szóvá tették nekik, hogy minősíthetetlenül viselkednek és zavarnak másokat.
hvg.hu