Főügyészség: Alaptalan, amit Márki-Zay terjeszt a Völner-ügyben
Völner Pálon kívül nincs más kormánytag érintettje a végrehajtói korrupciós botránynak – közölte az ügyészség.
Völner Pálon kívül nincs más kormánytag érintettje a végrehajtói korrupciós botránynak – közölte az ügyészség.
hvg.hu
Mintegy 200 nő állítja, hogy szexuálisan zaklatta őket az egyetem nőgyógyásza.
hvg.hu
A két férfi még 2020 augusztusában ölte meg az egykori nagyvállalkozót a Baranya megyei Bárban, majd tüzet gyújtva próbálták eltüntetni a nyomokat.
hvg.hu
Saját cégének utalt 70 millió forintot a munkásszállóra szánt pénzből, a támogatásból épült munkásszálló túltervezett költségeiből csíphették le a pénzt. A szegedi ügyészség három személy letartóztatását indítványozta, erről szerdán döntenek. Újszentivánon szerdára testületi ülést is összehívtak, úgy tudjuk, hogy a testület feloszlatását kezdeményezik a képviselők.
hvg.hu
A régi KGST motor sokadik virágkorát éli, ami meglátszik a lopási mutatóin is.
hvg.hu
Első fokon súlyos büntetést kapott két férfi négy idős nő megtámadásáért. Lépcsőházakban és egyszer az utcán tépték le az áldozataik nyakláncát – egy 81 éves nő elől alig tudtak elmenekülni, amikor visszatámadt.
hvg.hu
A csalók akár az ügyfél netbanki belépési adataihoz, és a számlájához is hozzáférhetnek.
MTI
Az ellopott kriptovaluta tisztára mosásával gyanúsított házaspár akár 25 év börtönt is kaphat.
MTI
A zsákokban dokumentumokat is találtak, sőt, egy budapesti üzletember névjegykártyái is felbukkantak.
hvg.hu
A diákok köhögésre és torokkaparásra panaszkodtak. A Szabolcs Online-nak azt mondta az egyik tanuló, hogy valaki paprikaspray-vel "szórakozott".
MTI
A polgármesteri hivatalban korábban a NAV tartott razziát, illetve őrizetbe vettek egy, az önkormányzattal szerződött pályázatírót is.
hvg.hu
Egy ötgyermekes család otthonában történt a tragédia.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Mary Margaret Kreuper több részletben, 2008 és 2018 között tulajdonította el ezt a pénzmennyiséget. Egy év börtönt kapott.
hvg.hu
A 70 vádlottas ügyben hárman lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, a többiek esetében folytatódik az eljárás.
hvg.hu
A müncheni híveknek írt levelében XVI. Benedek emeritus pápa arról értekezett, hogy mindenki hibás, aki az egyházon belüli pedofília ügyét elhanyagolja, vagy csak nem a szükséges elszántsággal száll vele szembe.
hvg.hu
Többen azt hitték, filmforgatás zajlik.
hvg.hu
Strómanok vezette kamucégekkel pályázott egy férfi, aki egymilliárdra húzta le a vállalkozásfejlesztési programot. A gyanúsítottra és társaira, akik ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoznak, a NAV bevetési egysége csapott le. A nyomozók ingatlanokat zároltak, autókat, készpénzt foglaltak le, a rajtaütésről készült felvételeken fegyvernek tűnő tárgyak is előkerülnek a páncélszekrényekből.
hvg.hu
A nőt kórházban ápolják, a látását nem tudták megmenteni.
hvg.hu
Vádat emeltek egy fiatal férfi ellen, aki az ügyészség szerint feltört közösségi médiás fiókokkal visszaélve akart kizsarolni pornográf képeket kiskorú lányoktól. Legalább négy kiskorú lányt és egy felnőtt nőt is megzsarolt, volt, akitől pénzt követelt. Egy lány küldött is neki pornográf képet.
MTI
A majdnem 1,8 millió forintot a nő inkább magára költötte.
hvg.hu