Több ezer doboz cigi volt a monori férfinál
Több mint hétezer-ötszáz doboz csempészett cigarettát és 50 kilogramm dohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Vecsésen egy monori férfitól.
Több mint hétezer-ötszáz doboz csempészett cigarettát és 50 kilogramm dohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Vecsésen egy monori férfitól.
A maximálisan kiszabható bírságot rótta a GVH arra az egészségügyi cégre, amely a tavaly augusztusban elhunyt Bajor Imre színművészt is kezelte.
A mentőorvos és az ápolok éppen egy idős embert láttak el a XIII. kerületben, amikor a közterületesek cetlit tettek az autójukra, mert túl közel parkoltak a zebrához. A 25 ezres bírság a duplájára nőhet, ha a rendőrséghez kerül az ügy.
Hiába bírságolta végig a NAV az útjába kerülő ubereseket, a hatóság joghézag miatt perek sorozatára számíthat egy, a Magyar Nemzetnek nyilatkozó adószakértő szerint.
Éjfélig lehet feltölteni az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallását az internetre. Ha késik, jön a bírság.
Több milliárd forintot kell fizetnünk az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint, mert a kormány és a parlament több egyházat önkényesen megfosztott a jogállásától.
Saját magára tetováltatott a NAV egyik adóellenőre, hogy lebuktasson egy illegálisan működő tetoválószalont. Az adóhatóság tájékoztatása szerint munkatársuk önként vállalta a feladatot, és egy motoros szimbólumot varratott magára a lakótelepi szalonban. Annak ellenére, hogy az ellenőr elégedett volt a tetováló munkájával, a vállalkozói engedély nélkül dolgozó férfi súlyos bírságra számíthat.
Az RTL egy éven belül másodszor vétkezett a korhatár-besorolási szabályok ellen, ezt szankcionálta magas bírsággal a Médiatanács. Az MTVA retróadója az öt évnél régebbi európai filmek tekintetében nem tett eleget kvótakötelezettségének. Jelképes bírságot kapott Simicska rádiója is, mert kevés hírt adtak.
Az Auchant a bejárat feletti két kinagyított blokk miatt büntették meg. A versenyhivatal ismét megbüntette a multiláncot, az ár-összehasonlító reklámokat találták jogsértőnek. Nemrég a polcpénzek miatt milliárdos bírságot kapott a nyakába az Auchan, az utóbbi időben látványosan sok a muli kereskedelmi láncok gyakorlatával szembeni fellépés.
Egy román férfi illegális tetoválószalont működtetett Budapest egyik lakótelepén, 200 ezer forintra bírságolhatják.
A Magyar Nemzeti Bank összesen 7,5 millió forintra bírságolt egy kereskedelmi bankot és két pénzügyi vállalkozást, mert késve küldték ki a fogyasztóknak az elszámolási levelek egy részét – közölték csütörtökön.
Tiltott tőzsdei piacbefolyásolás miatt 1,4 millió forintra bírságolt egy magánszemélyt az MNB. Az erről szóló határozat a jegybank honlapján jelent meg szerdán.
Csaknem hatmilliárd dollár bírságot szabtak ki amerikai hatóságok több nemzetközi nagybankra, mert manupilálták a devizaárfolyamokat – ilyen megállapodással zárult az ügyben indított eljárás.
Milliárdos pénzbírság és bűncselekmény elismerése vár a világ legnagyobb bankjai közül ötre a devizapiac manipulálása miatt.
Egzotikus éttermekben razziáztak a NAV ellenőrei Szegeden, a meglátogatott vendéglátóegységek 70 százaléka fennakadt a szűrőn.
Sok vállalkozás nincs tisztában vele, de a készpénzes fizetésre vonatkozóan több korlátozó szabályozás is érvényben van, amelyek megsértésért az adóhatóság az elmúlt két évben egymilliárd forint értékű bírságot osztott ki.
Egy közepes lakáshitel-tartozásnyi összeget bukott el a Banif Plus Bank azért, mert több mint 35 500 szerződéses ügyfele esetében elmulasztotta időben megküldeni a forintosításról szóló elszámolásokat.
A világszerte változó fogadtatásban részesülő Ubernek a magyar piacon sem lesz könnyű dolga, miután az olcsó szolgáltatásért lelkendező, növekvő számú felhasználó és a munkájukat féltő taxisok közül a kormányzat az utóbbiak mellé állt be, és megindult a NAV-vizsgálat a cég ellen: az uberes sofőrök akár 200 ezres bírságra is számíthatnak.
A versenyhivatal által kifogásolt 2014-es reklám azt üzente a fogyasztóknak, hogy a Pur Gold mosogatószer tisztítóhatása minden tekintetben jobb, mint a Jar Platinumé. Csakhogy ez nem volt teljesen igaz.
A II. kerületi kapitányság vizsgálódott a miniszterelnöki tanácsadó videókon is rögzített szabálytalankodásának ügyében. A fekete VW kisbuszban a filmipari kormánybiztos ült Habony mellett, az újságírókat szerették volna kicselezni. A rendőrség bírságot szabott ki.