Elítélték Fásy Ádámot
Az őssejtügyben vádolták meg négy másik ember mellett, mindannyian felfüggesztett börtönbüntetést kaptak. Az ítélet nem jogerős.
Az őssejtügyben vádolták meg négy másik ember mellett, mindannyian felfüggesztett börtönbüntetést kaptak. Az ítélet nem jogerős.
Hétfőn dönthet a Szekszárdi Törvényszék egy férfi ügyében, aki a vád szerint molesztálta unokáit.
De még többet vesztett a méltósága: az Ekint elleni vádjait egy olyan levéllel támasztotta volna alá, amit az Alapjogokért Központ vezetője írt, és amelyben úgy szólítja meg Némethet: Sziszike.
Nem mindennapi ügyben hozott ítéletet az EU Bírósága.
Andy Vajna monopolhelyzetét bukhatja, az állam pedig tízmilliárdot.
Hét társával együtt dolgozott a bíróságok fehérnemű-viselésére is kitérő, nemrég nagy vihart kavart arculati kézikönyvén Orlai Balázs.
A nem kormánypárti sajtó mellett az ítélkezők lettek a fő Fidesz-célpontok a választáshoz közeledve.
Vissza lehet élni a fegyelmi elrendelésével, és így befolyásolni tudja Handó Tünde az őt ellenőrizni hivatott testület összetételét – állítja Hilbert Edit, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke, aki emiatt az Alkotmánybírósághoz fordult.
Galambos Lajost két éve kommandósok kísérték börtönbe, a bíróság zárolta a vagyonát, már nem kúriában lakik.
Megkezdődött a lúgos orvos néven elhíresült volt kórházigazgató megismételt másodfokú pere.
Egy éttermi támadás miatt 2015 óta tartják fogva azokat a férfiakat, akik a karjukat metszették fel a tárgyalóteremben, a hírek szerint öngyújtóalkatrészekkel.
Hogyan szabályozhatja egy cég, hogy mivel töltik a dolgozói a szabadidejüket, és mikor tekinthetik úgy, hogy a belső szabályozást mindenki ismeri? Ez is kiderült, amikor a Kúriáig került egy dolgozó ügye, akit kirúgtak, mert a munka szünetében kártyázott.
A város lakói örülhetnek, hogy végre elkészült az új út, igaz, abba néhány ingatlan csúnyán belerondít.
A TASZ kilenc másik szervezettel együtt írta alá azt a beadványt, amelyet a bírósághoz juttatnak el, és annak a két férfinek az érvelését segítik, akit nem szolgáltak ki egy cukrászdában.
Több mint kétszázan tanúskodnak majd a nő ellen.
Körülbelül 20 szexvideó készült házasságuk alatt – Mel B szerint ezek egy része nem megegyezéses módon.
Első fokon nyert a Társaság a Szabadságjogokért abban a perben, amit a Magyar Hírlap munkatársa, Kacsoh Dániel újságíró indított ellenük. Az újságíró olyan adatok kiadásának megtagadása miatt perelte be a civil szervezetet, amelyeket nem kötelesek kiadni az újságírónak, mert azok nem közérdekű adatok.
A Story magazin szerint Hujber ellen vádat emeltek könnyű testi sértés miatt. A napokban kellene megjelennie a bíróságon, de Kanadába költözött.