#cloud



Szakértők: Itt az ideje hátrébb lépni egyet
 

Szakértők: Itt az ideje hátrébb lépni egyet

Szinte mindenki digitalizáción és mesterséges intelligencia bevezetésén gondolkodik jelenleg, azonban nem biztos, hogy érdemes rögtön a legnagyobb ugrásra várni. Sokszor inkább a korábbi lemaradásokat kell behozni elsőként, aztán lehet sikeres digitális transzformációt végrehajtani – vélik a Deloitte szakértői.

hvg.hu hvg.hu




Adatok a középpontban: ma már nem csak a nagy cégek kiváltsága
 

Adatok a középpontban: ma már nem csak a nagy cégek kiváltsága

Az érettebb digitális gondolkodású vállalatok már felismerték, hogy az adatközponti szolgáltatás már nem csak a nagyobb cégek kiváltsága. A Telekom szakértőjével, Olejnyik Zsanett szenior szolgáltatás portfóliómenedzserrel beszélgettünk arról, milyen előnyei vannak – legyen szó bármilyen méretű cégről – ha a helyben üzemeltetett hardver helyett egy kiszervezett adatközponti szolgáltatást vesz valaki igénybe.

Telekom Telekom



Van egy nagy előnye a kis cégeknek a nagyokkal szemben
 

Van egy nagy előnye a kis cégeknek a nagyokkal szemben

Legerősebb riválisaikkal is sikerrel vehetik fel a versenyt a kis- és középvállalatok az AWS hivatalos partnerei, az Invitech és a TD SYNNEX támogatásával, akik segítenek az ügyfeleknek teljes mértékben kihasználni az AWS által kínált lehetőségeket és felgyorsítani a felhő felé vezető utat.

Invitech Invitech

Az IT-biztonság nem az üzleti siker kerékkötője, épp ellenkezőleg
 

Az IT-biztonság nem az üzleti siker kerékkötője, épp ellenkezőleg

Az IT-biztonság területén a „védekező oldal” mindig egy lépés hátrányban van a támadókhoz képest, hiszen az új módszerekre, trükkökre meg kell találni a legjobb lehetséges választ, megoldást. Persze, megfelelő szakértelemmel legalább arra fel lehet készülni, hogy ne érje váratlanul a támadás a szervezeteket, de ehhez az új technológiák ismerete is elengedhetetlen. Az alábbiakban a 2023-as évre várható, az IT-biztonsággal kapcsolatos trendeket nézzük végig, valamint azt, hogy milyen lehetőségei vannak egy biztonságtudatos cégnek, vállalkozásnak.

Telekom Telekom


„A cloud nem a te, hanem az én számítógépem”
 

„A cloud nem a te, hanem az én számítógépem”

Az IT-szektorban az elmúlt néhány évben dinamikus és ugrásszerű fejlődésnek lehetünk tanúi, különösen igaz ez a különböző felhőmegoldásokra és a biztonsági rendszerekre. Habár a külföldi és a hazai piac mozgása és ritmusa eltérő, mégis hasonló mintázatokat figyelhetünk meg. Hová vezet a technológiai generációváltás? Mitől lesz sikeres egy digitális transzformáció? Hogyan kell felépíteni egy jól működő és biztonságos felhőrendszert? Adásunkban többek között ezekre e kérdésekre keressük a választ az Invitech két szakértőjével: Fodor Balázzsal, a cloud egység vezetőjével, valamint Vaspöri Ferenc kiberbiztonsági vezetővel.

Invitech Invitech

Magyar égre magyar felhőt akarnak a magyar cégek
 

Magyar égre magyar felhőt akarnak a magyar cégek

Miközben a Magyarországon működő és külföldi tulajdonosi hátterű nagyvállalatok alapértelmezett infrastruktúrája egyre inkább a felhő, a hazai gyökerűek a lokális megoldásokat favorizálják – ez derült ki az IDC friss kutatásából. A jelenség mögött az áll, hogy a magyarországi nagyvállalatok jelentős része az adatvagyon birtoklására koncentrál, más részük a versenyképességi megfontolásokra. A T-Systems Magyarország szakértői szerint különösen fontos ez akkor, ha előbbre tekintünk, hiszen a piacon tapasztalható konvergencia trendek kiegészülnek a cloud technológián alapuló megoldásokkal és a szolgáltatásalapú üzleti modellel.

hvg.hu hvg.hu

Mennyi hely van a felhőben? Bővítik? Elfogyhat?
 

Mennyi hely van a felhőben? Bővítik? Elfogyhat?

A felhőbéli szabad hely és számítási kapacitás nehezebben fogy el, mint a sarki boltban a cukor, de az utóbbi idők bizonyították: a cloud is lehet véges. Az egyik jó hír, hogy a mindennapok szintjén ez kivételes esetekben okozhat nehézséget. A másik, ennél is jobb hír pedig, hogy nemcsak a probléma ismert, hanem a megoldásra is van már ötlete a szektornak.

hvg.hu hvg.hu

Ha a felhőben tárolunk mindent, meddig lesz elég a hely?
 

Ha a felhőben tárolunk mindent, meddig lesz elég a hely?

2022 júliusában az egyik nagy félhőszolgáltató régiója egy ideig nem fogadott új ügyfeleket – ez a hír sok helyen azzal a címmel jelent meg, hogy elfogyott a felhő. De mennyire igaz ez az állítás? Tényleg bekövetkezhet egyszer az, hogy elfogy a tárhely? Cikkünkben ennek járunk utána.

Telekom Telekom

5 tévhit, ami miatt nagyon lemaradtak a hazai vállalkozások
 

5 tévhit, ami miatt nagyon lemaradtak a hazai vállalkozások

A digitalizációt még ma is sokan félreértelmezik: a kkv-k, a nagyvállalatok, de még a magánszemélyek is azt vallják, hogy ismerik és élnek a lehetőségeivel. A legtöbb esetben sajnos ez nem így van. Íme 5 tévhit, amelyekkel jobb, ha leszámolunk, ha szeretnénk, hogy vállalkozásunk jövőálló és digitálisan felkészült legyen.

Aruba Cloud Aruba Cloud

Ízlelgetheti a kifejezést: itt a vertikális felhő
 

Ízlelgetheti a kifejezést: itt a vertikális felhő

A kezdetben adatkezelési igények, üzleti folyamatok költségcsökkentése és hatékonyságnövelés miatt bevezetett felső technológia új evolúciós lépéshez érkezett. Mára a technológia a folyamatos változásokhoz való alkalmazkodási képesség megteremtésének motorjává vált, megszületett a vertikális felhő.

hvg.hu hvg.hu

4000 cégvezető válaszolt: mindenki áttér a felhőre, de Európában rengetegen félreértik
 

4000 cégvezető válaszolt: mindenki áttér a felhőre, de Európában rengetegen félreértik

Tíz éve a vállalatok felhőre való átállása leginkább az adattárolást és a hálózati működést érintette. Mára a legkonzervatívabban gondolkodó vállalatok is felismerték azt, hogy a felhőre való áttérés elengedhetetlen. Robbanásszerűen fejlődik a felhőalapú innováció, ám sok európai cég még mindig csupán a sávszélesség-bővítés és a költségmegtakarítás eszközeként tekint a felhőre – hívja fel a figyelmet az Accenture. Az informatikai szolgáltató négyezer cégvezető bevonásával készített a témában kutatást.

hvg.hu hvg.hu

Imádják a magyarok a felhőt, csak ne kelljen fizetni érte
 

Imádják a magyarok a felhőt, csak ne kelljen fizetni érte

Kimagaslóan népszerűek a felhőszolgáltatások az okostelefon-felhasználók körében – derült ki a Huawei közel ezerötszáz választ összesítő online felméréséből. A válaszadók 88 százaléka használ valamilyen felhőszolgáltatást, 61 százalékuk pedig már így készít biztonsági mentést az okostelefonján található fájlokról. A felhasználók szerint az adatokat kényelmes és biztonságos a felhőben tárolni, ugyanakkor a nagyobb tárhelyért már kevesen lennének hajlandók fizetni.

hvg.hu hvg.hu