Különös jelenség: ez a három rétisas egész máshogy értelmezi a család fogalmát
Kezdetben csak ketten, majd egy második hímmel együtt kezdett három rétisas a fiókák nevelésébe Fultonban. De a dolog igazán érdekes része csak ezután jött.
Kezdetben csak ketten, majd egy második hímmel együtt kezdett három rétisas a fiókák nevelésébe Fultonban. De a dolog igazán érdekes része csak ezután jött.
hvg.hu
Járványszerűen terjedő szingliség, válások mindenütt, apadó gyermekvállalási kedv. Ha a család mint közösség változásairól van szó, rendre megszületik a morális pánik. Minimum a nemzet, de leginkább az emberiség halálát látjuk minden „újabb” társadalmi trendben. Holott a családi együttélés terén az emberiség szinte már mindent (is) kipróbált.
Erste Bank .
Hogyan érthetjük meg azt a folyamatot, amikor kamasz gyerekeink a család helyett "más családokat" keresnek magunknak, legyen az a focicsapat, egy zenekar, vagy baráti közösség? Miért fordulnak el a kamaszok egy időre a hagyományos családtól, mit kapnak más közösségekben, miért érzik azokat is családnak? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat Lauter Adrienn pszichológus segítségével.
Erste Bank .
Csak két EU-s országban szül több 20 éven alatti nő, mint nálunk.
hvg.hu
Orbán Viktor a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban Nagy Katalinnak azt mondta a bocsánatkérésről, amire Manfred Weber kötelezte, hogy ez egy nagyon fontos kérdés, de ma nőnap van, "Isten éltessen minden nőt". Azonban azt is mondta, Magyarország ma még nem családbarát ország.
Tóth Richárd
Demográfia és rakéták – ezek képezték Putyin évértékelő beszédének központi elemeit.
hvg.hu
A svéd miniszter asszony okulására és a derék svéd nép javára fog válni – ezzel kommentálta Semjén Zsolt azt, hogy a svédek bekérették a magyar nagykövetet a miniszterelnök-helyettes kijelentése miatt.
hvg.hu
A párok közösen vehetik fel a kölcsönt, de csak ha nem volt korábban gyerekük, vagy legalább egyiküknek ez az első házassága. Ha nem születik gyerek a házasságban, kamatostul kell visszafizetni a kölcsönt. A jelzáloghitelek részleges elengedése a devizahitelekre is vonatkozik, ha valakinek több gyereke születik.
MTI
MTI
hvg.hu
A parlament döntése alapján hivatalosan nem szabad nemekre utaló módon megnevezni a diákok szüleit, a melegházasságra tekintettel az 1-es és 2-es számú szülő kifejezéseket fogják használni.
hvg.hu
A karrier és a család nem oltja ki egymást, egyikben sem teljesedhetünk ki a másik nélkül, az élet célját a kettő együtt határozza meg - írta az emberi erőforrások minisztere a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom csütörtöki budapesti konferenciájára küldött köszöntő levelében.
hvg.hu
Elemzői becslések szerint 0,5 százalékkal növelhetik a hiányt jövőre az új családpolitikai intézkedések.
hvg.hu
Mi történik, ha egy népszerű posztoló választ keres a kérdésre: miért akarják a nők azt az életet élni, mint a férfiak?
hvg.hu
Ahogy a CSOK négy évvel ezelőtti bevezetésével, a magyarok közt most is biztosan lesznek jó páran, akik jól járnak a felújított 3-3-4 projekttel, ám a nagy képet szemlélve a családvédelmi akcióterv aligha lesz a nemzethalál hatékony ellenszere. Miért lehet eleve kudarcra ítélve a kormány legújabb, illiberál-unortodox laborjában kifejlesztett népszaporítási kísérlete?
Hercsel Adél
Ahogy a nagyszülői gyed is. Novák Katalin hétfőn azt mondta, hogy július 1-jén indul a program, akkor 2020 januárjáról nem volt szó.
hvg.hu
Nagyobb ütemre kapcsolnak, mondta Novák Katalin hétfői sajtótájékoztatóján, amikor Orbán Viktor akciótervét ismertette bővebben. Megtudhattuk, hogy július 1-jén indul a program, de az államtitkár más újdonságot is mondott.
hvg.hu
A színész most először mutatta meg november végén született kisfiát.
hvg.hu
Mondjon le a "tökéletes karácsonyról", máris sok feszültségtől megszabadul. Szondy Máté pszichológussal beszélgettünk.
hvg.hu
A legilletékesebbeket kérdeztük a karácsonyról: a gyerekeket.
hvg.hu
Az ünnep alkalom a lelassulásra, de ugyanígy a kontrollvesztésre is. Ilyenkor újra szembesülhetünk azzal, hogy mi vagy egy családtagunk bőségesen él az alkohollal. Miért van ekkora különbség a családok között, és vajon válhatunk-e igazi családdá?
Pulzus