Ilyen a tökéletes forrócsoki
A forrócsokit mindenki szereti, de talán nem mindenki tudja elkészíteni. Pedig nem kell hozzá más, csak fűszer és lélek.
A forrócsokit mindenki szereti, de talán nem mindenki tudja elkészíteni. Pedig nem kell hozzá más, csak fűszer és lélek.
Meglepő összefüggésben elemezte a csokoládéfogyasztás lehetséges következményeit egy amerikai kutató, aki az egyik legrangosabb orvosi folyóiratban közzétett abszurd tanulmányában az egyes országok Nobel-díjasainak számát kapcsolta össze az adott ország csokoládéfogyasztásával.
A csokoládé iránti vágy ellenállhatatlanságára találtak magyarázatot patkánykísérletekben amerikai kutatók, akik eredményükről a Current Biology című szakfolyóiratban számoltak be.
Van már programja a hét végére? Ha nincs, segítünk. A lényeg, hogy legyen mozgékony vagy ha így jobban hangzik: mobil.
A csokoholisták áhítattal közelednek imádatuk és függőségük tárgya felé. Azt nem tudjuk,hogy párlathívők, vagy borisszák is lesznek-e, ha csöppnyi alkohollal megbolondítva fogyasztják imádatuk apró tárgyait. Mindenesetre, aki a bor és csokoládé együttállásában a múlt hétvégi borfesztiválon bizonytalankodott, az most csütörtöktől vasárnapig a budavári Édes Napok csokoládéfesztiválon áldozhat a hedonizmusnak.
A fekete csokoládé újabb gyógyhatását mutatta ki egy nemzetközi tanulmány: a szívelégtelenség kezelését is segíti a kedvelt édesség.
Több tízezer férfi bevonásával készült az a svéd tanulmány, amely szerint a rendszeresen csokoládét fogyasztóknál kisebb a szélütés kockázata.
Keressük a csokifagyi mágikus változatát, a 70-es 80-as évek ízét – glükóz-, laktóz- és kompromisszum-mentes kínálattal.
Angus Kennedy 2010-ben kapta meg a világ egyik legjobb munkáját: egész nap csokit kóstolt. Ám a kóstolgatás majdnem a életébe került.
Fűszerként is alkalmazhatták a maják a csokoládét, erről tanúskodnak a 2500 éves tányértöredékek, amelyeket Mexikóban, a Yucatán-félszigeten tártak fel.
Egy tábla robbanó csokoládéval akarták eltenni láb alól Winston Churchill brit miniszterelnököt a nácik a II. világháború idején, legalábbis egy most nyilvánosságra került történelmi levél szerint.
Megölhet akár egy falatka csokoládé is egy ötéves brit lánykát rendkívül ritka máj- és vesebetegsége miatt.
„Vannak egyének, kik a gyógyszert semminemű alakban sem tűrhetik, miért az orvos betegségük természetéhez megkivántató javaslatkor zavarba is jöhet. Innen némellyek azon gondolatra jöttek, miszerint ez akadályt a csokoládé által el lehet háritni, megkisérlék tehát e módot, és sokan különös gyógyczélokra különféle orvosi csokoládék készitéséhez fogtak; s tápszerül, kiváltkép sorvasztó kórokban, vagy tüdő sorvadásban (…) csokoládét ajánlottak” – számolt be egy rendhagyó kísérletről A csokoládé étrendi és orvosi tekintetben című értekezésében Rhédey Antal gyöngyösi orvos 1844-ben.
Csokoládéból készített hanglemezt egy horvát punk zenekar, és terméke meglepően jól szól.
Mészáros Gábor sosem pihen, folyamatosan újabb és újabb ötletekkel gazdagítja a chocoMe kínálatát. A húsvéti kollekció után most megszületett a kávés széria, melyet a chocolatier a Lila Körte cukrászdában Tóth Sándor barista kávé különlegességeinek kíséretében mutatott be a sajtó képviselőinek.
A legtöbb ember, aki allergiás a csokoládéra, nem mutat ugyanilyen reakciót a kakaóval, illetve a csokoládé bármely egyéb összetevőjével szemben, ezért a gyulladást nagy valószínűséggel inkább azok a csótánymaradványok váltják ki, melyek gyártás közben beszennyezik a terméket.
Magyar termékként elsőként a Chocome kerül be a spanyol El Corte Inglés áruházak kínálatába.
A rendszeres csokoládé fogyasztás segíthet megőrizni a karcsú vonalakat - derült ki egy új tanulmányból.
Közérzetünk mellett leginkább érrendszerünk hálálja meg, ha az általában bűnös kísértésnek kikiáltott csokoládé után nyúlunk. Persze csak mértékkel.
Az utóbbi években gyors egymásutánban több csokimanufaktúra is megjelent a piacon, így szinte a semmiből nőtt ki a kézműves szegmens a magyar csokoládépiacon. Az új vállalkozások piaci részesedése egyelőre szerény, sokat adnak viszont a minőségre és a technológiák átláthatóságára. Egyelőre a hazai piacot vették célba, de később a külföldiekre is rástartolnak.