A briteknek elegük lett a generált pornóból, bűncselekmény lehet belőle
Egy új törvénytervezet bűncselekménnyé tenné a pornográf deepfake videók beleegyezés nélküli megosztását Angliában és Walesben.
Egy új törvénytervezet bűncselekménnyé tenné a pornográf deepfake videók beleegyezés nélküli megosztását Angliában és Walesben.
Az Intel szerint az általa fejlesztett FakeCatcher azért olyan hatékony, mert más algoritmusokkal ellentétben nem azt keresi a videóban, hogy mi a kamu, hanem azt, hogy mi a valódi.
Pár év múlva már olyan filmek is készülhetnek, amelyeket a főszereplő fizikai jelenléte nélkül, de az ő arcát és hangját használva forgattak le. A most még fikciónak tűnő elképzelés bizonyos részei valójában már most is itt vannak. De hogyan tartsuk kordában? Egyáltalán: van elég tudásunk ehhez? Erről beszélget Papp László programtervező matematikus, Andersen Dávid újságíró és kommunikációs szakember, valamint Kovács Gergely AR- és VR-kutató.
Az amerikai hatóságok szerint megszaporodtak a deepfake-technológiát használó csalók, akik ma már állásinterjúkhoz is felhasználják ezt, hogy bejussanak egy céghez.
A felvételt olyan ügyesen szerkesztették, hogy a felületes nézőnek fel se tűnhet, hogy nem valódi.
A felvétel készítői nem végeztek túl alapos munkát, mert messziről látszik, hogy módosított anyagról van szó. Ennek ellenére ezrek osztják tovább.
A deepfake-technológia nem csupán a hobbivideósokat vonzza. A hivatásos filmkészítők is egyre nagyobb fantáziát látnak benne.
A videós a Mandalorian egyik kulcsjelenetét dolgozta át, miután a Lucasfilm erős kritikákat kapott a rajongóktól a szerintük elbaltázott munka miatt.
A Facebook az amerikai Michigani Egyetemmel közösen készített olyan rendszert, amely az eddiginél nagyobb eséllyel kaphatja el a deepfake-videókat.
Az 50 éves Raffaela Spone annyira a szívén viselte lánya pompom-pályafutatását, hogy a gyermek riválisait – manipulált képekkel – egytől egyig az őrületbe kergette.
A deepfake-technológia kiforrottságát jól mutatja, hogy hozzáértő kezekben szinte bárki arcára ráapplikálható egy másik személy fizimiskája. Alább a legújabb példa.
A Kaliforniai Egyetem tudósai arra figyelmeztetnek: még a legjobb, a deepfake videók kiszűrésére fejlesztett mesterséges intelligenciát is át lehet verni egy újfajta trükkel.
A Microsoft Video Authenticator néven mutatta be azt a fejlesztését, ami segít a felhasználóknak meggyőződni arról, hogy valódi vagy kamu videót látnak-e.
Változtatott a tartalomra vonatkozó szabályokon a TikTok, hogy megmutassa: alaptalanok az amerikai kormány által hangoztatott vádak.
A Facebook győztest hirdetett Deepfake Detection Challenge nevű versenyén. A megmérettetésre több mint 35 ezer kamuvideó-felismerő programot készítettek a nevezők, de ennél is beszédesebb szám, hogy ezek mennyire voltak hatékonyak.
A napokban került fel a YouTube-ra az a videó, amiben az Amazon-vezér Jeff Bezos, valamint a Tesla- és SpaceX-vezér Elon Musk is feltűnik – egy 1964-ben bemutatott Star Trek részben.
Mostantól nem lehet olyan deepfake-videókat feltenni a Facebookra, amelyek alkalmasak lehetnek a felhasználók megtévesztésére.
Kalifornia kormányzója két olyan törvényjavaslatot írt alá, amelyekkel elejét vennék a deepfake-videók terjedésének.
A Google egy 3000 videóból álló adatbázist készített, hogy segítsen a kutatóknak megtalálni a deepfake-videók terjedésének ellenszerét.
Újabb deepfake-videó jelent meg, ezúttal a jobbik fajtából.