Három új különleges Maserati érkezett
A limitált szériás olasz kocsik új fényezését a modenai zászló színei ihlették.
A limitált szériás olasz kocsik új fényezését a modenai zászló színei ihlették.
A külső megjelenése és az utastere nem változott, ellenben a hajtáslánca teljesen megújult a Vitarának, melynek ára most először karcolja meg a lélektani 10 millió forintos határt. Meghajtottuk a gyengébb, lassabb és kevesebbet fogyasztó új Suzukit.
Az újdonság hivatalos leleplezésére várhatóan néhány hónapon belül sor fog kerülni.
Az Aston Martin bemutatta a már amúgy sem éppen gyenge DBX új csúcsmodelljét.
Megkezdődött a hibrid hajtásláncú Renegade és Compass hazai forgalmazása.
A francia gyártó 17 év után leállította apró városi modellje, a C1 gyártását.
Immár hazánkban is rendelhető a hegyomlásnyi nyomatékú iX M60.
Íme egy svéd SUV azoknak, akik egy a gyárinál kicsit sportosabb és nagyobb végsebességű XC60-ra vágynak.
Érkezőben a megoldás azok számára, akik esetleg keveslik a DBX-ben rejtőző AMG erőforrás teljesítményét.
A nyomatékos motorral szerelt hatalmas SUV-val akár 4,1 tonnát is lehet vontatni.
Ez az új SUV messze nem a visszafogott megjelenésről és a környezettudatos hajtásláncról szól.
A bajor márka idei évét az ötödik ikszét behúzó M GmbH sportos újdonságai mellett a villanyautók és a divatterepjárók határozzák meg.
A brit luxusterepjáró 47 millió forinton nyitó ötödik generációjában sok magyar eredetű technikával és alkatrésszel találkozhatunk.
A limitált szériás új kivitel mind normál, mind pedig kupé változatban elérhető.
A már hetek óta gyártásban lévő új Suzuki szabadidő-autó a jövő héttől lesz rendelhető – jövünk az árakkal és egyéb információkkal.
A kívül-belül modernizált kompakt cseh szabadidő-autó immár hazánkban is elérhető.
Az 1931-ben alapított német gyártó most először szállított le 300 ezernél több új autót egy év alatt.
Immár hazánkban is elérhető a felfrissített crossover új kabrió változata.
A minden irányban kicsit megnőtt crossover az elődjénél tágasabb utastérrel kecsegtet.
A csúcsmodell 4,9 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet, igaz több, mint 17 millió forintba kerül.