A szentesi szocialista alpolgármester a fideszes jelölt mellett kampányol
Demeter Attila azt mondja, nem tagja az MSZP-nek, csak a támogatásukkal jutott a közgyűlésbe, abban pedig semmi kivetnivalót nem lát, hogy Farkas Sándort támogatja.
Demeter Attila azt mondja, nem tagja az MSZP-nek, csak a támogatásukkal jutott a közgyűlésbe, abban pedig semmi kivetnivalót nem lát, hogy Farkas Sándort támogatja.
hvg.hu
A DK helyszíni rendőri intézkedést kért és feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
MTI
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint az embereknek az áprilisi választáson elégtételt kell venniük a kormány gyűlöletkeltő politikáján az ország békéje érdekében.
MTI
Az ellenzéki párt szerint a névleges bejelentkezéseket azért tűri a hatalom, hogy szavazókhoz jusson. A kormány ezt visszautasítja.
hvg.hu
Kósa Lajos városának egyik hírportálja megmondta a tutit a „csengeri szélhámosnővel” kapcsolatos botrány ügyében.
hvg.hu
Taktikai szavazásra buzdítják a választókat az ellenzéki pártok, ám sokszor nehéz eldönteni, helyben ki a legesélyesebb jelölt, akivel megszorongatható vagy legyőzhető a Fidesz. Több kalkulátoroldal is a szavazók segítségére siet, ám van azért ellentmondás a javaslataik között.
Windisch Judit
Az LMP visszaléptette jelöltjét Kunhalmi Ágnes javára, csak erről elfelejtettek beszámolni a több mint félórás sajtótájékoztatójukon, ahol összevissza beszéltek a lehetséges későbbi együttműködésekről. Magát Kunhalmi Ágnest is meglepte a döntés.
Windisch Judit
Az LMP politikusa korábban azt mondta, a Demokratikus Koalíció közelebbről meg nem nevezett politikusa részeg volt.
hvg.hu
Tárgyalóasztalhoz csábította az LMP-t Gyurcsány Ferenc, de a végeredményre nem lehet büszke. Úgy tűnik, nem sikerült meggyőzni egymást arról, kell-e a Jobbik a kormányváltáshoz vagy sem. Szél Bernadett LMP-társelnök szerint volt értelme eljönni, kiderült, van, aki csak szavakban akar kormányváltást.
hvg.hu
Választási videó sztárokkal.
hvg.hu
A békemenet teljesített: Orbán Viktor hívei olyan élményben részesültek, ami után ismét nyeregben érezhetik magukat. Hogy alattuk a ló döglött-e, csak április 8-án derül ki. Orbán mindenesetre saját táborának megerősítése mellett ellenfeleit is mozgósíthatta azzal, hogy nyíltan bosszút esküdött a választás utáni időszakra. Bárhogyan alakul, a voksolást az eddiginél is feszültebb politikai szembenállás követi.
Testületi döntés még nem született erről, de az LMP társelnöke szerint valószínű, hogy elmennek.
hvg.hu
Vona Gábor Jobbik elnök részletesen elmagyarázta, miért nem tárgyalnak Gyurcsány Ferenccel. A HírTV-ben az összes ellenzéki listavezető megjelent, kiakadtak Orbánon.
hvg.hu
A Jobbik gyorsan válaszolt a volt miniszterelnök felhívására.
hvg.hu
Gyurcsány kiállt a tárgyalás és az összefogás mellett, és azt mondta, le kell ülni tárgyalni a Jobbikkal is. Vasárnapra tárgyalásra hívta az MSZP-P, az LMP és a Jobbik képviselőit.
hvg.hu
Most az Emmitől követelik a felcsúti tao-iratokat.
hvg.hu
Nyíri Gábor a főváros 5-ös számú körzetében, Terézvárosban és Erzsébetvárosban indult volna, de bejelentette, hogy visszalép a DK-s Oláh Lajos javára, aki négy éve nyert.
hvg.hu
Az ellenzéki párt szerint a Vona Gábort szállító mikrobusz sofőrjéről jelent meg tévesen fotó a Figyelő.hu-n, és nem egy DK-s politikusról.
hvg.hu
A városban komoly verseny lehet a parlamenti székért, Orbán Viktor személyesen is kampányolt Dunaújvárosban. Elkél a segítség, ugyanis koordinációval megszorongatható a Fidesz.
hvg.hu