#DK

Gyurcsány: Szoft diktatúra van Magyarországon

A Demokratikus Koalíció elnöke azt mondta az Inforádió Aréna című műsorában, hogy a DK választási listája végleges, szerinte nem a különböző pártok miniszterelnök-jelöltjeivel, hanem Orbán Viktor kormányfővel kellene vitázni.


Jobbik: Megakadályoztuk a paradicsomlopást

Visszafogottan rendpárti arcát mutatja a Jobbik Miskolcon, legalábbis a Közös Ország Mozgalom vitájából ez szűrhető le. Ismét a fideszes jelölt nélkül vitáztak a háromosztatú körzetben, ahol négy éve 1600 szavazatkülönbségen múlt a győzelem. A mostani választás még ennél is izgalmasabb lehet.










A DK kész visszalépni Szél Bernadett javára egyéniben

A Pest megyei kettes választókerületi fórumon, amit a Közös Ország Mozgalom szervezett, Tóth Zoltán, az MSZP és a DK jelöltje azt mondta, ők már több helyen visszaléptek, a 106-ból jelenleg 46 jelöltjük van, az MSZP-vel koordinálnak, de ha a pártvezetők úgy állapodnak meg, ő itt is kész visszalépni az LMP miniszterelnök-jelöltjének javára és kampányolni is mellette. Azzal a feltétellel, ha a visszalépés kölcsönös.



"A Fidesz azért nem vitázik, mert tud számolni"

Gulyás Márton mozgalma fogta magát, néhány egyéni választókerületben méréseket végez és rendezvényeket tart, hogy kiderüljön, ki a legesélyesebb jelölt áprilisban. A Fidesz nem vesz részt a fórumokon, az együttes Baranyi Krisztina szerint nem azért, mert félnek. Ő egyébként parkolóóránként bontaná le a Fidesz rendszerét, jelentsen ez a helyi botrányra utaláson túl bármit. A Cigánypárt jelöltje pedig úgy vett részt a Közös Ország Mozgalom fórumán, hogy nem is hívták.








Véget vetne Gyurcsány a százezres ukrán nyugdíjaknak

Az ukrán határ közelében tömegessé vált a visszaélés a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége közötti, a szociális ellátás területén való együttműködésről szóló, több mint ötven évvel ezelőtti egyezmény rendelkezéseivel. Ennek lényege, hogy ukrán állampolgárok tömegével létesítenek fiktív lakcímet, majd nyújtják be igényüket az egykori Szovjetunióban, illetve Ukrajnában szerzett szolgálati, biztosítási időre hivatkozva az ukrajnainál összehasonlíthatatlanul magasabb magyarországi ellátásra, jellemzően nyugellátásra.