Ezekre a dokumentumokra lesz szükség az otthonfelújítási támogatás igényléséhez
A Nemzetgazdasági Minisztérium összeszedte, hogy milyen dokumentumokat érdemes beszerezni a pályázat benyújtása előtt. Így felkészülhetünk a támogatás igénylésére.
A Nemzetgazdasági Minisztérium összeszedte, hogy milyen dokumentumokat érdemes beszerezni a pályázat benyújtása előtt. Így felkészülhetünk a támogatás igénylésére.
Az ügylet részletes adatait a kormány eddig titkolta, és a közérdekű adatigénylésnek sem tett eleget, most viszont kénytelen lesz, mert Tóth Bertalan MSZP-s frakcióvezető pert nyert az állammal szembeni adatigénylési ügyben.
A Google Workspace irodai programcsomag szolgáltatásaiban, így például a Gmailben is megjelenik a ChatGPT-re hasonlító mesterséges intelligencia, mely akár néhány parancs alapján képes lesz komplett szövegeket generálni.
A tárca dokumentumaiból kiderül azt is, hogy a legnépszerűbb katás szakma a fodrász volt, amit az üzleti tanácsadó, majd a könyvelő követett.
Apróbb érdekességek még lappanghatnak a háttérben, és ha nem is a keményebb összeesküvés-elméletek forgatókönyveibe belesimulva, de felvetődhet egyes amerikai kormányszervek felelőssége is az amerikai elnök elleni gyilkos merényletben.
A zsákokban dokumentumokat is találtak, sőt, egy budapesti üzletember névjegykártyái is felbukkantak.
A gyógyszergyártó egyik alkalmazottját gyanúsítják a történtekkel. Az iratok közt rákterápiával kapcsolatos kutatások is szerepelnek.
A munkaügyi iratok őrzésére nézve a jogszabályok nem tartalmaznak egyértelmű rendelkezést. Sok cég számára nagy problémát okoz a helyhiány, de a pontos szabályozás az adatvédelmi kötelezettségek betartása szempontjából is lényeges lenne – mutatta be az Adózóna.
Ingatlanpanamára gyanakszanak Hódmezővásárhelyen, de furcsa vételi ajánlatokról is találtak papírokat. Egy bejelentést is megvizsgálna az új polgármester és csapata, amely szerint teherautóval szállították el a városházáról a dokumentumokat a február 25-i választás után. Reagáltak az érintettek is.
Bevezeti a kormány a családok othonteremtési kedvezményének igénylésekor a nyilatkozati elvet a dokumentumok benyújtása helyett, ez majd gyorsítja a folyamatot- mondta a kormányinfón Lázár János. A Bankmonitor összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat.
Trump a döntés előtt behatóan tanácskozott a Központi Hírszerző Ügynökséggel és más szervekkel.
Amerikai elemzők vizsgálták a péntekre virradóra nyilvánosságra hozott Kennedy-gyilkosság dokumentumait.
Az MVM Paks II. Zrt. közel 1 milliárd forintot szánt a két új atomerőmű blokk építésének kommunikációjára, illetve társadalmi elfogadottságának monitoringozására.
Bár több dolog még zavarja az ügyben, de azt állítja, az árról már megegyeztek a titkos tárgyalópartnerével.
Gyurcsány a Hír Tv Egyenesen című műsorában árult el több dolgot az általa állítólag látott titkos dokumentumokról, amik Orbán Viktorra nézve kompromittálóak lehetnek, és amiket meg akar venni egy rejtélyes eladótól.
A nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén a titkosszolgálatok viszont közölték, nem merült fel a nemzeti szuverenitást érintő biztonsági kockázat. Gyurcsány közölte, tájékoztatni fogja Molnár Zsoltot arról, hogy mit tud.
Gyurcsány azt mondta, ha Orbán nem megy el, Molnár Zsoltot akkor is tájékoztatni fogja arról, hogy mit tud.
A kiperelt Századvég-iratok feldolgozásával lehet a jogvédő szervezetnél nyerni. Munka van bőven, 22 gigabájt várja, hogy összefüggéseibe helyezzék a bennük foglaltakat.
A Miniszterelnökség sokat tett azért, hogy a tőle kiperelt anyagok használhatatlanok legyenek.
Egykori párttagok személyes adataiba is bekukkanthat, aki az MSZP öt éve eladott székházában kutakodik.