Mindegy, hogy Trump vagy Hillary az elnök, Obamában bízunk
Meg az unióban.
Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke bocsánatkérést követelt szombaton a Hamilton című Broadway-musical szereplőitől, miután a színészek nyilvánosan aggodalmukat fejezték ki a leendő republikánus kormány politikájával kapcsolatban, a New York-i előadást megtekintő alelnökjelöltnek, Mike Pence-nek címezve szavaikat.
MTI
Kölcsönös bojkottfelhívásokkal folytatják a harcot a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump és a vesztes, Hillary Clinton hívei. Az áldozatok között van a Pepsi, illetve a New Balance cipőgyár is.
Egy szülő panaszolta be a 40 éve tanító történelemtanárt az Egyesült Államokban.
MTI
A nagy kérdés, hogy alappal festik-e a falra a rémképeket szerte a világban. Donald Trump kampányszólamai nem sok jót ígérnek, abból pedig, amit azóta mond, nehéz kihámozni, mit is akar.
Nagy Gábor
Rekordmagasságba szökött a dollár árfolyama a japán jennel szemben, gyorsan nőnek a kötvényárfolyamok. A piac kezdi elhinni: infláció, kamatemelés következik, dinamikusabb lesz az amerikai gazdaság, ha Trump megvalósítja elképzeléseit.
hvg.hu
Több mint 18 millió dollárt adtak egy 17.07 karátos rózsaszín gyémántért a Sotheby's aukcióján Genfben.
hvg.hu
Nem szeretik New York lakói Donald Trumpot, a leendő elnök pedig most már a mindennapi életüket is megkeseríti.
hvg.hu
A mértékadó japán tőzsdeindex, a Nikkei beleremegett Trump váratlan választási sikerébe. És a japán politikai elit sem volt elragadtatva a beígért protekcionista intézkedésektől, vagy az amerikai védelmet „áron alul” élvezőknek címzett figyelmeztetésektől.
hvg.hu
Máris szivárogtatnak a megválasztott amerikai elnök köréből: állítólag Michael Flynn visszavonult altábornagyot kérte fel nemzetbiztonsági tanácsadójának.
hvg.hu
Abe Sindzó japán kormányfő megbízható vezetőnek tartja a múlt héten megválasztott amerikai elnököt.
MTI
A tizenhét hírszerző ügynökség munkáját irányító James Clapper csütörtökön a kongresszusban jelentette be, hogy előző nap megírta lemondó levelét Barack Obama elnöknek, és mivel lejár a mandátuma, az átmeneti időszak végén távozik posztjáról.
MTI
Lázár nem is érti, van-e ennek jelentősége.
hvg.hu
Hazugságokkal győztes elnökjelölt, nem tudni miről döntő népszavazás, végig sem gondolt kilépés – szürreális fordulat a nyilvánosságban, bár a folyamat nem most kezdődött.
Mikecz Dániel
Valóban elhagyja az USA az olyan, a Kremlnek irritáló szavakat, mint a demokrácia és az emberi jogok? És tényleg az illiberális oligarcharendszerek kora köszönt most be? Ha pedig igen, jut-e ebben szerep például Mészáros Lőrincnek? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések vetődnek fel az e heti HVG-ben. Kocsis Györgyi szubjektív lapajánlója.
A kocsit az eBayen árulták, és papírokkal is tudták igazolni, hogy korábban Donald Trumpé volt.
hvg.hu
Donald Trump megválasztása óta figyelemre méltóan megugrott az őt bíráló portálok látogatottsága, illetve a kritikus hangvételű újságok eladott példányszáma is.
hvg.hu
Eltávolítják három manhattani lakóépületről Donald Trump leendő amerikai elnök nevét, részben a lakók követelésének engedelmeskedve.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Lehet katasztrofális, de tűrhető, sőt akár még jó amerikai elnök is Donald Trump.
HVG