Egyszerre ütött be a mezőgazdasági, az élelmiszeripari és a kiskereskedelmi árak emelkedése, erre még nem volt példa
Az idei aszály miatt jóval kevesebb termett búzából, kukoricából és napraforgóból is.
Az idei aszály miatt jóval kevesebb termett búzából, kukoricából és napraforgóból is.
hvg.hu
Stagnálnak az árak a piacon, a kiadó lakások száma pedig nőtt. A fővárosban az átlagos bérleti díj 200 ezer forinton állt meg.
hvg.hu
A gyümölcsbeszerzés, az energiárak és a zugfőzők miatt kell többet fizetni.
hvg.hu
Az új szerződések éves átlagdíja személyautók esetében 32-33 ezer forint körül alakulhat majd.
MTI
A fővárosi 3D-s vetítések árai már 3 ezer forint fölött vannak.
hvg.hu
A kormánypárti szimpatizánsok közül kevesebben érzik azt, hogy gond volna számukra a drágulás, és kevesebben félnek attól, hogy a télen bajba kerülhetnek a rezsiemelés miatt. De még így is növekszik a körükben az aggodalom.
hvg.hu
Sokat kellett várni, amíg a Pénzügyminisztérium mond valamit a 26 éves rekordot jelentő inflációról, de aztán csak megtették: szóltak, hogy ők megvédenek mindenkit a drágulástól. Hogy mégis drágul minden, hát az már Brüsszel hibája.
hvg.hu
A háztartási rezsi drágulása önmagában is elég nagy baj, de a gyenge forint miatt is száguld az infláció, és még rosszabb lehet a helyzet, amikor egyre több cég kapja meg a magasabb energiaszámláit és számolja újra az árait – erről szólnak a friss inflációs adat megjelenése utáni első elemzői kommentárok.
hvg.hu
De ellátási hiány nem lesz. Magyarország éves szükséglete 90 ezer tonna a higiéniai papírtermékekből.
MTI
A rezsicsökkentést nem sikerült megvédeni, az élelmiszerek ára is az egekben jár, a leginkább dráguló áruk listáján egymás után jönnek a különböző ételek és a háztartási energia. A tojás 53 százalékos áremelkedése már arra sem volt elég, hogy a tíz legdurvábban dráguló termék közé beférjen.
Sztojcsev Iván
A rezsiemelés megtette a hatását, elképesztő módon megugrottak az energiaárak, az élelmiszerek ára pedig úgy száguld, mint utoljára a Bokros-csomag idején.
Sztojcsev Iván
A hvg.hu gazdasági podcastja következő adásában szakértőkkel vitatjuk meg, mi vár majd minket a boltokban az év végén, mi jön 2023-ban, és mikorra várható legalább kis enyhülés.
hvg.hu
És a szakértő szerint még nincs vége a drágulásnak.
hvg.hu
A tétlenség vagy az intézkedésekre adott rossz válasz katasztrofális következményekkel járhat – hívják fel a figyelmet egy nyílt levélben, amit a kormánynak és Orbán Viktornak címeztek.
hvg.hu
„Oroszország egyáltalán nem esett térdre, közben az európai gazdaságok elvéreznek” – mondta a miniszterelnök.
MTI
MTI
hvg.hu
Csütörtöktől betiltották az áremelkedést Fehéroroszországban. Aljakszandr Lukasenka elnök dörgedelmes szavakkal vetett véget a drágulásnak.
hvg.hu
A szerdai után pénteken is jelentős drágulás következik.
hvg.hu
A török elnök szerint jövőre megkezdődik az infláció mérséklődése. Erdogan számára ez különösen fontos, mert 2023-ban választások lesznek.
Lengyel Miklós
Leeshet az állunk az élelmiszerüzletekben a tojás vagy a kenyér előtt, de vajat sem találunk már 400 forintnál olcsóbban, a rizs meg a tészta ára pedig az egekben – szeptemberi bolti körünkben csupán egyetlen terméket találtunk, ami olcsóbb lett az előző hónaphoz képest, igaz, annak az ára meg épp akkor ugrott egy nagyot.
hvg.hu
Az agrárközgazdász szerint több tényező is fűtötte az inflációt.
hvg.hu