Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Egy legendás hellyel kevesebb lesz Budapesten.
A megnövekedett energia- és alapanyagárak, a csökkenő turizmus és az alacsony vendégszám miatt bezárt a Hauer Cukrászda és Kávéház. A bejelentést a cukrászda tette közzé a Facebook-oldalán hétfő éjjel.
A vendéglátóhelyet még 1890-ben alapította Kazilek Nándor, hat évvel később bekövetkezett halála után az akkor még külvárosinak számító helyet özvegye új férje, Hauer Rezső vette át. A cukrászda ekkor folyamatosan fejlődött, és hamarosan saját készítésű bonbonokkal bővült a választék a Rákóczi úti üzletben. A leghíresebb termék azonban nem a csokoládé lett, hanem Hauer Rezső ananászos-tejszínhabos krémese.
Ahogy a sütemény, úgy készítőjének neve is fogalommá vált; Gerbeaud Emil 1920-as halálát követően pedig őt választották a Budapesti Cukrászok és Mézeskalácsosok Ipartestülete örökös díszelnökévé. A háború előtt már száznál is több embert foglalkoztató család aranykora 1949-ben ért véget: Haueréket is utolérte az államosítás, a Cukrászati Gyár vette át a márkanevet és az üzemeltetést is, 1956-ban a VIII. kerületi Vendéglátóipari Vállalathoz került.
Bár a hely hangulata még mindig a boldog békeidőket idézte, a neve változott: a közeli színházról Erkelnek keresztelték át, és a kibővített portálon ez a cégér díszelgett a Hauer helyett egészen 1970-ig.
A rendszerváltás után több tulajdonosváltáson átesett a hely, majd végül 2017-ben nyitották újra a cukrászdát, igaz a krémes hiányzott a választékból.
A jogászok után újra a cukrászoké a terep a Hauerben
„Nem vagyok babonás, ha jól csináljuk, remélem, működni fog" - Hermann Miklós, az augusztus 20-án újra kinyitó Hauer Cukrászda egyik üzlettársa mondta ezt három nappal a nagy esemény előtt. Üzlettársával nem könnyű feladatot vállaltak.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.
A tanároknak eddig kötelező tagságot jelentő Nemzeti Pedagógus Kar megszüntetését kezdeményezné a PDSZ.