#Duna



Mégis kezd valamit Budapest a Dunával?

Még az idén kétfordulós nemzetközi ötletpályázatot ír ki a főváros a budapesti Duna-partok, valamint a város és a folyó kapcsolatának újragondolására. A pályázat része a Duna Stratégiához kapcsolódó városfejlesztési koncepciónak. A tervezett fejlesztésekre a főváros a későbbiekben uniós forrásokat venne igénybe.


Mikor kezd már valamit Budapest a Dunával?

Közlekedési, turisztikai és urbanisztikai szempontból is fontos lenne, hogy Budapest végre kezdjen valamit a Dunával és a hónap elején műemlékké nyilvánított rakpartjaival. A magyar főváros pénteken csatlakozott a folyó menti városok kiáltványához, ez azonban még csak amolyan szándéknyilatkozat. A cél a kikötők fejlesztése és a vízi tömegközlekedés megteremtése.


"Miért csak mi vagyunk olyan ostobák?"

A dunai teherhajózás nem is olyan régen a közép-európai áruszállítás egyik meghatározó szegmense volt. Ma is az – de ma már a magyarok nélkül. Miért csak mi vagyunk olyan ostobák, hogy nem aknázzuk ki a Dunában és a Tiszában rejlő lehetőségeket?


Holttestet találtak a Dunában

Egy 55 év körüli férfi holttestét fogták ki a Dunából Paksnál. A két uszály közé szorult tetemet szombat este fedezték fel, és másnap sikerült kiszabadítani - közölte Lengyel Norbert vízirendészeti őrsparancsnok hétfőn.








Végigbiciklizhetünk majd a Duna mentén

Duna-menti kerékpárút kiépítését tervezi huszonhárom település, első lépésként megalakították az Északi Duna-menti Kerékpárút Konzorciumot, amelynek vezetője Komárom önkormányzata lett - tájékoztatott Hornig Rudolfné, Komárom alpolgármestere.


Dunába fulladt egy fiatal férfi

Egy 21 éves fiú Rajkán, az Aranykárász kemping stégjéről ugrott a vízbe a bábolnai fiatalember; egy ideig úszott a Dunában, majd kiszólt a vízből, hogy nagyon hideg, azután elmerült.