#e-book


A könyvvásárlók folyamatosan felértékelődnek

Miközben vettek egy netes műsorajánló portált, és élményközpontú kultúraközvetítést vizionálnak, racionalizálásra hivatkozva - fennállásuk óta először - nem lesznek ott a könyvfesztiválon. A hazai könyvpiac válságáról és a kivezető utak kereséséről kérdeztük Walitschek Csillát, a Libri ügyvezető igazgatóját.









Kartellezéssel gyanúsítják az Apple-t

Az Európai Bizottság vizsgálja az Apple és egyes, a céggel szerződő kiadók szerződéseit. Felmerült a gyanú, hogy összejátszottak és megegyeztek az e-könyvek árában, azaz a veresenykorlátozás történt.




Tízezer dolláros szerzői vita az Amazonnal

Véletlenül 6 111 példányt ingyen adott egy e-bookból az Amazon. A szerzőt nem kártalanítják, aki így elméletileg több mint tízezer dolláros bevételtől esett el. Persze nem biztos, hogy mindenki, aki letöltötte a művet ingyen, fizetett is volna az e-könyvért.



Leszámolás mindennel, ami régi: konkurenciagyilkos találmányok

Kazettás magnó, vezetékes telefon, fizikailag létező üzletben vásárolt zenei CD, papírkönyv és írógép - ugyanúgy kikoptak a mindennapokból, mint a postakocsi, a bajuszkötő vagy a postai képeslap. Az iPod, az iPhone, az iTunes, az Amazon Kindle vagy a szövegszerkesztők megpecsételték a sorsukat. És ezzel nincsenek is egyedül.






Új, klasszikus könyvek is elérhetők iPaden

A British Library több ezer kötetet tesz hozzáférhetővé e-könyv formában egy új iPad alkalmazás segítségével. Az e-könyvek az ódon művek illúzióját is próbálják visszaadni: a szövegek és oldalak színe, formálása megegyezik az eredeti nyomtatott kiadáséval.