Megint BL-csapat vezetőedzője lesz Hlavaty Tamás
A sorozat tavalyi ezüstérmesének irányítását veszi át nyártól a szlovákiai magyar kézilabdatréner.
A sorozat tavalyi ezüstérmesének irányítását veszi át nyártól a szlovákiai magyar kézilabdatréner.
Már korábban felmerült, hogy Milák Kristóf párizsi esete miatt módosíthatják a sporttörvényt, most az Index arról ír, hogy akár a sportolók a saját olimpiai életjáradékukat is elveszíthetik, ha nem jelölik meg, ki segítette a felkészülésüket.
HVG
Fischer Mihályt február 10-ig mindenféle sporttal kapcsolatos tevékenységtől eltiltották, azt követően pedig csak felnőttekkel foglalkozhat.
hvg.hu
A hírt még nem erősítették meg, de Kubatov Gábor azt ígérte, hogy nemsokára bejelentést tesz a témában.
HVG
A hírek szerint a világ egyik legnagyobb futballkonszernje vásárolta ki a holland trénert a szerződéséből.
MTI
MTI
hvg.hu
Sajtóhírek szerint a milánóiak már meg is találták Paulo Fonseca utódját, aki a szintén portugál Sergio Conceicao lehet.
MTI
A vádlott a büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható, az ítélet nem jogerős.
MTI
Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
hvg.hu
A Szolnoki Kalandparkban történt incidens után a férfi megígérte, hogy személyesen fog bocsánatot kérni a kisfiútól, de ezt mindezidáig nem tette meg.
hvg.hu
Az Iron Swim vezetője azt állítja, hogy már áprilisban tájékoztatták az úszószövetséget a helyzetről. Szerinte helytelen, hogy még mindig a Gyárfás Tamás/Széchy Tamás-érából maradt vezetők irányítják a magyar úszósportot.
Kiskorú veszélyeztetése mellett súlyos testi sértés kísérletével is meggyanúsították, azt még vizsgálják, hogy másokat is bántalmazott-e.
HVG
A mesteredző szerint a múlt év nehézségei közben eltávolodtak egymástól, és az egymást segítő, közvetlen kapcsolatukból edző–versenyző viszony lett.
A rendőrség nyomoz, de felvilágosítást nem ad, a karateszövetség is teljes körű vizsgálatot ígér.
hvg.hu
A nő az RTL Híradónak arról beszélt: “Nem egy pofont adott, vagy ilyesmi, hanem keményen, ököllel verte telibe a fejemet vagy a testemet, mintha edzésen lenne”.
hvg.hu
A. Tibor szerint a fiúban, akit felrúgott, semmilyen lelki nyom nem maradt, mások bántalmazásával pedig alaptalanul rágalmazzák. A karatetanítástól ugyan eltiltották, de szívesen labdázna a fiúval – magyarázta.
hvg.hu
Arra kér minden gyerekvédőt a karateedző, hogy az ő gyerekét kíméljék, ne küldözgessenek üzeneteket. A fiúval, akit felrúgott a szolnoki kalandparkban, hamarosan találkozhat és bocsánatot akar kérni tőle, amint hazaér külföldről. Akkor viszont a rendőrök is találkozni akarnak majd vele.
hvg.hu
Nem csak a férfit, hanem sportegyesületét is érinti a döntés.
hvg.hu
A TV2 Tények című műsorában beszélt az edző egy állítólagos volt tanítványa is, aki azt állította, hogy a férfi megerőszakolta.
hvg.hu
A gyerekek választhattak, hogy combost vagy gyomrost kérnek büntetésnek.
hvg.hu
Paulo Fonseca nem ismeretlen Olaszországban, 2021-ben EL-elődöntőig vezette az AS Romát.
MTI
MTI
hvg.hu