Egy véletlennek köszönhetjük a röntgensugár létrejöttét
A röntgensugárzás felfedezése alapjaiban változtatta meg világlátásunkat és az orvostudományt, korábban elképzelhetetlen dolgokat ismertünk meg az emberi testről
A röntgensugárzás felfedezése alapjaiban változtatta meg világlátásunkat és az orvostudományt, korábban elképzelhetetlen dolgokat ismertünk meg az emberi testről
hvg.hu
Szezonális lett a koronavírus, a mostani omikronvariánsok egyelőre nem adnak aggodalomra okot, az influenzajárvány viszont a megszokottnál komolyabb lehet – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos egy interjúban.
hvg.hu
A készítmények a vizsgálatok szerint rendkívül nagy arányban tartalmaznak olyan mérgező anyagokat, amelyeket ipari célokra, többek között fagyállók előállítására használnak.
MTI
A volt emberi erőforrások minisztere Orbán Viktornak és Pintér Sándornak is köszönetet mondott a profi járványkezelésért.
hvg.hu
Egyelőre csak kis létszámmal, de elindult az a kísérlet, amely során mesterséges vért kapnak az önkéntesek.
MTI
Kiszivárgott az a terv, ahogyan a kormány átalakítaná az egészségügyet. Az 1200 fő alatti háziorvosi körzeteknek valószínűleg búcsút mondhatunk, azonban az egészségügyi szakdolgozók bére nőhet.
hvg.hu
A MOK szerint vonzóbbá kellene tenni a pályát, mert az alapellátás jövője függ az utánpótlástól.
hvg.hu
Négy településen is a korábbinál magasabb koncentrációban mérték a koronavírus örökítőanyagát a szennyvízben. Bár ez az érték a helyek többségében stagnál, így is magas.
MTI
Amerikában több száz pilóta önkéntesen szállítja az „abortuszturistákat” olyan államokba, amelyekben (még) legális a terhességmegszakítás.
hvg.hu
A gyanú szerint hálapénzt fogadhatott el.
hvg.hu
Pál Blanka ápolóversenyző képviselte Magyarországot a bordeaux-i WorldSkills Competition világversenyen, ahol a résztvevő európai országok közül az első, összesített listán az ötödik helyezést érte el. Kiválósági érmet is szerzett.
hvg.hu
Rendőrségi tanúkihallgatás, felmondások, a fogadott szülésznői rendszer eltörlése – az elmúlt hetekben sorozatban érkeznek a meglepő hírek Magyarország egyik legnevesebb szülész-nőgyógyászati osztályáról, a Szent Imre kórházból. A történtek hátterében azonban nem feltétlenül az intézmény belső ügyeit, hanem az egész magyarországi szülészeti ellátás hibáit kell keresni. Amíg ugyanis a kórházak között ilyen óriásiak lesznek a különbségek, addig a szülő nők is mindent meg fognak tenni, hogy traumától és felesleges beavatkozásoktól mentesen hozhassák világra gyermeküket.
A korai felismerés, a hatékony terápiák és a támogató ellátás javításával csökkentené a mai rákkal összefüggő halálozások számát az Európai Bizottság. Pénzt is ad, nem is keveset, de nem közvetlenül gyógyításra.
Folk György (EUrologus)
Videó is készült a fizikai fittségükre figyelő politikusok lazításáról, bár olyan kemény edzésre nem kell számítani, inkább amolyan könnyed táncikálás lett belőle.
Az egészségügyi szakdolgozók fele felmondott a főváros egyik legnevesebb szülészeti osztályán.
hvg.hu
A csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív ellátás itt már nyáron megszűnt.
hvg.hu
A Wilson-kór Magyarországon néhány száz embert érint.
hvg.hu
Magyar kutatók olyan természetes eredetű, erős antivirális hatással bíró vegyületre bukkantak, amely hatékony lehet a koronavírus okozta megbetegedés ellen. A találmány hazai és nemzetközi szabadalmaztatása, valamint hasznosítási lehetőségeinek feltérképezése már megkezdődött - írja az MTI.
MTI
A neurológiai osztályon lévő betegeket két budapesti és két fővároson kívüli intézménybe helyezik át.
hvg.hu
Az abortuszok száma csökkent, de a terhességmegszakítás mellett kitartó nők aránya alig változott az elmúlt években
hvg.hu