Már 670 helyen nincs alapellátás az országban
Átlagosan 12 perc jut egy betegre, még az ellátott körzetekben is romlik a betegek ellátása azzal, hogy egyre több praxist hagynak ott a háziorvosok.
Átlagosan 12 perc jut egy betegre, még az ellátott körzetekben is romlik a betegek ellátása azzal, hogy egyre több praxist hagynak ott a háziorvosok.
hvg.hu
Előfordult már abból idén is gyerektragédia, hogy nem volt kéznél olyan adrenalintartalmú készítmény, amivel a rovarcsípés, vagy a súlyos ételallergia okozta sokkos tüneteket enyhíteni lehetett volna.
hvg.hu
Az egyik legnagyobb gond most az egészségügyben a hozzáférési egyenlőtlenség – mondta Takács Péter.
hvg.hu
Várpalotán is szünetel a szülészet-nőgyógyászati ellátás július közepétől augusztus elejéig.
hvg.hu
Centralizációról és az emberek egészségtudatosságának erősítéséről beszélt Takács Péter egészségügyi államtitkár, aki a kormány terveit vázolta fel.
hvg.hu
A Nemzeti Népegészségügyi Központ közlése szerint erősen visszaszorulóban van a koronavírus Magyarországon, de a lap által megkérdezett szakértők nem ezt tapasztalják.
hvg.hu
A tulajdonosok szerint a közellátó kórháznak is extrabevételt jelenthet a magánkórház működése, mivel szolgáltatásokat vásárolnak tőlük. Végső soron a várólisták is rövidülhetnek.
Szlavkovits Rita
A Komárom-Esztergom megye községeiben élők vannak a legkedvezőbb helyzetben, a sereghajtó Borsod. HVG-Ténytár.
HVG
A kamasz-addiktológiai centrum EU-s pénzből épült, de az állam nem finanszírozza a működést. Félő, hogy egy évig üresen fog állni, de arra sincs pénz, hogy addig kifűtsék az épületet.
hvg.hu
A Da Vinci Xi nevű robotsebészeti eszköz segítségével az általános sebészeti műtétek mellett nőgyógyászati, urológiai, fül-orr-gégészeti beavatkozásokat hajtanak majd végre a szakemberek.
MTI
Az 50 literes tankolási limit kevés a nagy üzemanyagtartályú és sokat fogyasztó kocsikhoz, a napi többszöri tankolás pedig lassíthatja az amúgy is hatékonysági problémákkal küzdő mentőszolgálatot – írja az egészségügyi szakértő.
hvg.hu
Automatizált robotrendszerekkel, a páciensek és a dolgozók mozgásának előzetes szimulációjával és a gazdaságos üzemeltetést szolgáló energetikai megoldásokkal segíti a hatékony betegellátást az egészségügyi intézmények következő generációja. Ezeket az orvosokkal szoros együttműködésben tervezik meg az építészek. Már Magyarországon is több ilyen projekt van folyamatban – tájékoztatta a hvg.hu-t az új szemléletet meghonosításán dolgozó Paulinyi & Partners építésziroda.
hvg.hu
A juttatás a katonákra, valamint az egészségügyben és a szociális szférában dolgozókra nem terjed ki – velük külön fog majd foglalkozni a szlovák kormány.
hvg.hu
Müller Cecília a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlása és az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján döntött.
hvg.hu
A belügyminiszter a Károli Gáspár Református Egyetem Szabadegyetemén arra utalt, hogy keresik az iskolai osztályok optimális méretét.
hvg.hu
A tinédzser Rotimi Kukoyi olyan jól tanult, hogy egyszerre 15 egyetemre is felvételt nyert. Az intelligens fiatalnak számos terve van, amik közül néhányat a koronavírus-járvány hatására eszelt ki.
hvg.hu
Az elsősorban a tinik körében divatos Elf Bart a klasszikus dohányosok nem fogják használni, de sok olyan igen, aki eddig soha nem dohányzott, és akik gyorsan nikotinfüggővé válnak – hangsúlyozza Toldy-Schedel Emil, kardiológus, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója, a Magyar Ártalomcsökkentő Egyesület elnöke.
A 16 hetes magzatának nulla esélye lenne a túlélésre, mégsem végzik el a nő életét megmentő terhességmegszakítást az országban érvényes abortusztilalom miatt.
hvg.hu
A színművész nehéz időszakon van túl, sokat fogyott, de megbeszélte magával, hogy talpra áll.
hvg.hu
Kórházban még mindig közel kétszáz covidos beteg fekszik. Azt már nem tudjuk meg, hány tesztet végeztek.
hvg.hu