Már az Egyesült Államokban is van ebolás beteg
A beteget, akiről csak annyit közöltek, hogy felnőtt férfi, és szeptember 20-án érkezett az országba Libériából, a dallasi Presbiteriánus Kórházban vasárnap óta elkülönítve ápolják.
A beteget, akiről csak annyit közöltek, hogy felnőtt férfi, és szeptember 20-án érkezett az országba Libériából, a dallasi Presbiteriánus Kórházban vasárnap óta elkülönítve ápolják.
MTI
Már csak ez az információ kellene az Oktoberfesten mulatóknak, és teljes önigazolást nyernének a sörivásra. Az állítás, vagyis hogy a sör okosabbá tesz, nem teljesen állja meg a helyét, ám a sör egyik alapanyaga jó hatással van a kognitív funkciókra.
hvg.hu
Az amerikai gépek eddig 4100 bevetést hajtottak végre Irakban és Szíriában, de ebben benne van 1400 légi tankolást biztosító repülés.
MTI
A jövőben akár rendszeressé is válthatnak az olyan nyílt bírálatok a magyar kormánnyal szemben, mint Barack Obama beszéde a civil szervezetekkel szembeni hatósági zaklatásról. Ez a beszéd súlyosabb figyelmeztetés volt annál a diplomáciai jegyzéknél is, amit 2011 őszén kapott a kormány az akkori amerikai nagykövettől. Cserébe a magyar külügy bekérette az amerikai ügyvivőt.
Kósa András
Egy kétfejű aligátorteknős próbált átkelni az úton a Maine állambeli Hudsonban, amikor egy nő megtalálta.
hvg.hu
Nem várt látogató, egy Range Rover volt az első vendég egy nyitásra készülő bostoni üzletben. A kocsi a volán mögött ülő női sofőr bénázása miatt szabályosan berontott az épületbe…
hvg.hu
Bárki bármit mond, a nők képtelenek ellenállni egy nagyvérű szupersportkocsinak: egy fiatalokból álló társaság ezt demonstráló videót készített New Yorkban, egy Lamborghini Gallardo főszereplésével.
hvg.hu
Valószínűleg mindenki hallotta már azt a tréfát, hogy „ami nem kínai, az hamisítvány!”: a hatalmas országban valóban tengernyi portékát gyártanak és gyártatnak, ráadásul a jelek szerint az okirat-hamisítók is felfedezték maguknak.
hvg.hu
Noha a menet közbeni kigyulladás és porig égés elsősorban az olasz gyártók sportkocsijainak ismérve, régóta tudjuk, hogy nem csak a talján konstrukciók képesek ilyesmire. A legfrissebb példa Houstonból érkezett.
hvg.hu
Az al-Kaida terrorhálózat egyik szíriai sejtje általi fenyegetés miatt figyelmeztetést adott ki kedden az amerikai belbiztonsági minisztérium.
MTI
Az amerikai elnök is felszólalt az ENSZ Közgyűlés ülésszakának általános vitájában. Obama azt mondta: az egyetlen nyelv, amelyet a gyilkosok megértenek, az az erőszak nyelve.
MTI
A civil társadalmakra nehezedő nyomás a demokrácia eszméjének aláaknázását célozza – mondta az amerikai elnök, a rossz példák között említve Magyarországot. Bejelentette, hogy az USA világszerte innovációs központokat hoz létre a civil társadalmi csoportok támogatására.
MTI
Az al-Kaida terrorhálózat egyik szíriai sejtjének fenyegetése figyelmeztetést adott ki kedden az amerikai belbiztonsági minisztérium. Marsha Catron, a terrorcselekmények megelőzéséért felelős tárca szóvivője szerint a minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda riasztotta az állami, a helyi és a szövetségi rendfenntartó szerveket. A legújabb hírszerzési információk arra utalnak, hogy a Szíriában tevékenykedő al-Kaida Európában vagy az Egyesült Államokban hajthatnak végre támadásokat.
MTI
Az amerikai cégek ezentúl nehezebben tudják csak székhelyüket alacsonyabb adókulcsú országokba áthelyezni, megkerülve a hazai magas adókat és így csökkentve az állami bevételeket.
MTI
Ismét felvetette az Egyesült Államok képviselője az Európai Együttműködési és Biztonsági Szervezet Állandó Tanácsában a Norvég Civil Alappal kapcsolatos vitában érintett magyarországi szervezetek ügyét. Úgy látják ugyanis, hogy a kormányt bírálókat szeretnék elhallgattatni a hatósági razziákkal, és ez összeegyeztethetetlen az EBESZ alapelveivel.
hvg.hu
Meglepő bűneset történt a hét elején az egyik amerikai Honda-márkakereskedésben: a szalonban betörők jártak és olyasvalamire vadásztak, amire senki nem gondolt volna.
hvg.hu
Az Egyesült Államok nem vívhatja meg egyedül az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet elleni harcot a közel-keleti térség államai helyett, de egyedülálló katonai potenciáljával támogatni fogja a küzdelmüket - jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök.
MTI
Az Egyesült Államok jelentős szerepet vállal az ebola elleni küzdelemből – mondta az amerikai elnök kedden Atlantában. Barack Obama globális fellépést sürgetett az ebola ügyében. A járványügyi megelőzési központ atlantai főhadiszállásán bejelentette azt is, hogy 3000 katonát vezényelnek Nyugat-Afrikába, elsősorban Libériába. Összesen 17 százágyas egészségügyi létesítményt építenek és több ezer járványügyi segélymunkást képeznek majd ki.
MTI
Legalább huszonkét dzsihadista vesztette életét kedden az Egyesült Államok által Irak északi részén végrehajtott légitámadásokban.
MTI
Jacob Lew amerikai pénzügyminiszter Vang Jang kínai miniszterelnök-helyettesnek nemrég küldött levelében arra figyelmeztetett, hogy komoly hatással lehetnek a két ország közti kapcsolatokra a Kínában működő külföldi vállalatok ellen indított versenyjogi vizsgálatok.
MTI