szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Egyesült Államok jelentős szerepet vállal az ebola elleni küzdelemből – mondta az amerikai elnök kedden Atlantában. Barack Obama globális fellépést sürgetett az ebola ügyében. A járványügyi megelőzési központ atlantai főhadiszállásán bejelentette azt is, hogy 3000 katonát vezényelnek Nyugat-Afrikába, elsősorban Libériába. Összesen 17 százágyas egészségügyi létesítményt építenek és több ezer járványügyi segélymunkást képeznek majd ki.

A mérnökökkel és orvosokkal megerősített kontingens parancsnoksága Monroviában lesz. 

Barack Obama szerint a példátlan méretű járvány veszélyt jelent a világ gazdaságára és biztonságára, ugyanakkor annak valószínűsége, hogy az az Egyesült Államokat is elérje, rendkívül alacsony.

Margaret Chan, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) főigazgatója köszönetét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok ilyen jelentős szerepet vállal az Ebola feltartóztatásában. Libériában, ahol 2003-ban amerikai csapatok segítségével sikerül véget vetni a polgárháborúnak, szintén üdvözölték az amerikai szerepvállalást.

A nyugat-afrikai ország elnöke, Ellen Johnson Sirleaf múlt héten levélben kért közvetlen beavatkozást Washingtontól.

Az idei a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus nagyjából negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Sierra Leonéra, Libériára, Nigériára, Szenegálra és a Kongói Demokratikus Köztársaságra is átterjedt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információi szerint idén majdnem 2500-an haltak meg a betegségben.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Belföldi repülőjáratokat tiltanak Franciaországban ott, ahol vonattal is lehet menni

Belföldi repülőjáratokat tiltanak Franciaországban ott, ahol vonattal is lehet menni

Szeptembertől katolikus szemléletű történelem- és irodalomkönyvet is választhatnak az iskolák

Szeptembertől katolikus szemléletű történelem- és irodalomkönyvet is választhatnak az iskolák

Semjén Zsolt feljelentést tesz, amiért gólyagyilkosnak próbálták beállítani a Facebookon

Semjén Zsolt feljelentést tesz, amiért gólyagyilkosnak próbálták beállítani a Facebookon