A fővárosi Nyírő Gyula Kórház leendő vezetője vállalkozott arra, hogy az intézményt országos addiktológiai és pszichiátriai központtá fejlessze, amelyből akár a kormány által tervezett Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) is "kinőhet".
Fél éve van annak a miniszteri biztosnak, akit Hende Csaba nevezett ki, hogy feltárja a még rendelkezésre álló takarékossági lehetőségeket a Honvéd Kórházban – közölte a honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Hende emlékeztetett, 2007-ben három intézményt integráltak a Honvéd Kórházba, de a megfelelő finanszírozásról nem gondoskodtak.
Világszintű elismerésben részesült a MOHAnet Mobilsystems Zrt., miután a cég terméke elnyerte a Microsoft versenyén a Közép-Kelet Európa legjobb, Windows Azure-ra fejlesztett applikációja címet. A magyar cég a Telemedbook egészségügyi portállal, illetve az ahhoz kapcsolódó szolgáltatsaival győzte meg a torontói zsűrit.
A kazincbarcikai kórház az egészségügyi ellátórendszer átalakítását követően, július 1-től a város és a kistérség 30 településén élők számára továbbra is biztosítja a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatásokat - közölte Demeter Ervin Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja csütörtökön.
Bár már történtek lépések a kórházi tartozások keletkezésének megakadályozására, ezek önmagukban nem elegendőek, és ebben az évben még nem éreztethetik hatásukat - mondta Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke hétfőn.
A kórházvezetők dönthetnek arról, hogy engedélyezik-e a hálapénz elfogadását. A kéretlen jogkörben a tiltás nem látszik reális választási lehetőségnek.
A KSH adatai alapján 2010-ben volt a legjobb egészségügyisként dolgozni, ekkor ugyanis 122 ezer forint volt az átlagbérük, míg az országos átlagkereset 201 ezer forintra rúgott.
Az egészségügyi dolgozók tervezett bérfejlesztésének a második lépcsőjéhez is fedezetül szolgálnának az egészségügyi ellátórendszert többletforráshoz juttató, a kormány által kedden benyújtott javaslatban szereplő intézkedések - közölte az egészségügyi államtitkárság szerdán az MTI megkeresésére.
A riogatások ellenére július elseje után sem lett káosz az egészségügyben, a központi információs szolgálat adatai alapján már kezdik megtanulni az új rendszert; az ellátás fejlesztése folytatódik, hamarosan megkezdi működését az új betegjogi, valamint a pszichiátriai és addiktológiai központ is - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár az MTI-nek adott interjújában.
Büntetőfeljelentést tesz a rendőrségen a tapolcai kórház vezetősége állami vagyon rongálása miatt, mert ismeretlenek a Deák Jenő Kórház struktúraváltása miatti tiltakozásul lakatokat helyeztek el a kórház kerítésén - közölte Flórián Csaba ügyvezető igazgató a város honlapján.
Több tízezer egészségügyi dolgozó bruttó 10 és 65 ezer forinttal magasabb alapbért és januárig visszamenőleges, egyösszegű emelést kap az augusztusi fizetésével - írja a Világgazdaság.
A Demokratikus Koalíció (DK) az egészségügy átalakításának felülvizsgálatára szólítja fel a kormányt, valamint arra, hogy lássa be: szükség van a vizitdíjra, a kórházi napidíjra, emellett szerintük teret kell adni a magán-egészségbiztosítóknak.
Vajon tényleg annyira siet a kormánypárti politikusok többsége, hogy nem tud válaszolni riporterünknek, netán csak a kínos kérdés miatt menekülnek? Erre kereste a választ a hvg.hu videós stábja, amely ezúttal a kormánypártok férfi képviselőit tesztelte a Képviselői Irodaháznál. Raccsoló riporter kontra jó nők.
Az MSZP fővárosi frakciója katasztrofálisnak tartja az új betegbeutalási rendszert, hiányolja az átmenetet, és kifogásolja a Munka törvénykönyvének az egészségügyi dolgozókra vonatkozó részeit.
Panaszt tesz Gölle önkormányzata az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnál amiatt, hogy a helyi betegeknek az új beutalási rend szerint a belgyógyászati, valamint a csecsemő- és gyerekgyógyászati alapszintű ellátásra ezentúl nem a kaposvári, hanem a dombóvári kórházba kell járniuk, ami egynapos utat jelent tömegközlekedéssel - írta keddi számában a Somogyi Hírlap.
A marcali kórház nem maradt le a beutalási rendet tartalmazó listáról, a Kaposi Mór Oktató Kórházzal kell megegyeznie jövőbeli ellátási kötelezettségeiről - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hétfőn az MTI megkeresésére.
Az elkövetkezendő hónapokban Obama megmutathatja 2008-as támogatóinak, hogy nem felejtette el, honnan érkezett, és hogy azzal foglalkozik, ami valóban fontos az amerikaiaknak: az egészségüggyel, munkahelyekkel, egy jobban működő társadalom kialakításával. Ha erre képes lesz, akkor eléri, hogy Amerika éljen az eséllyel, amit a változás választása kínált 2008-ban. Akkor nem csupán a novemberi elnökválasztást nyeri meg, hanem felhatalmazást kap arra, hogy további, még jelentősebb változtatásokat érjen el, az adórendszerben, a szociális transzferek rendszerében, az oktatási rendszer átalakításában. Mindez pedig Európában is bátrabbá teheti a politikusokat, hogy progresszívebb társadalompolitikát, erőteljesebb állami szabályozást érvényesítsenek.
Egy facebookos bejegyzés szerint az átlagos magyar munkavállaló július 1-re letudja az éves bérére eső közterheket, s innentől már az övé, amit megkap. A Pénzcentrum.hu számításai azonban azt mutatják, hogy már múlt hét csütörtök déltől "saját zsebre" dolgozik az átlagos dolgozó.
A szlovák egészségbiztosítási rendszer egyetlen közszolgálati biztosítóra épülő modelljét tartja a legjobbnak Robert Fico szlovák kormányfő, aki a magánbiztosítók állami kézbe vételét is lehetségesnek tartja.