Negyedmillióan menekültek egy megáradt folyó miatt Szomáliában
Csaknem negyedmillióan voltak kénytelenek elmenekülni a szomáliai Beledweyne városából a megáradt Shabelle folyó miatt - közölte szerdán a mogadishui vezetés.
Csaknem negyedmillióan voltak kénytelenek elmenekülni a szomáliai Beledweyne városából a megáradt Shabelle folyó miatt - közölte szerdán a mogadishui vezetés.
MTI
Lezárult a márciusi nyírségi böllérversenyen történt állatkínzás miatt indult eljárás.
hvg.hu
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) kutatói évről évre frissítik előrejelzésüket arról, mikorra éri el a Föld a kritikus, 1,5 Celsius-fokos melegedést. A szerdán kiadott adatok szerint ez már bármelyik pillanatban megtörténhet.
hvg.hu
Az Európai Unió próbálja nem tétlenül nézni, milyen sokan élnek és dolgoznak még olyan környezetben, ahol ki vannak téve az azbeszt egészségre káros hatásainak. Magyarországon ma is csaknem 2 millió négyzetméternyi épület érintett.
Folk György (EUrologus)
Amíg a világban egyre több hulladék keletkezik, a cégek, a települések, de akár a háztartások is érdekeltek abban, hogy minél hatékonyabb módon tudják kezelni, újrahasznosítani. Ebben segíthet a mesterséges intelligencia is.
hvg.hu
Fel kell építenünk egy, a gazdasági növekedés gondolatát meghaladó Európát, hogy a társadalmaink túléljenek és virágozzanak - erre szólít fel több száz szakember és civil szervezet.
hvg.hu
Talajszondás hőszivattyús rendszer, napelemek, zöldenergia és szürkevíz-hálózat járult hozzá a minősítés megszerzéshez.
hvg.hu
Hol élnek Magyarországon a több száz éves faaggastyánok, a faóriások és a "legderekasabb" fák? Dendrománia a HVG-Ténytárban.
HVG
Veszélyes szennyezőanyag szivárgott tavaly nyáron a környezetbe a lőrinci pernyehányóban üzemelő lerakóból, nem is először. A júliusban kifolyt folyadékban olyan koncentrációban találtak toxikus fémeket, amilyet át sem vehettek volna a telepen. Ráadásul a veszélyes lötty olyan több tízezer köbméternyi anyagot tartalmazó tárolómedencéből szivárgott, ahol semmi keresnivalója nem volt. Ezt állapította meg a környezetvédelmi hatóság, amely környezetveszélyeztetés miatt részben eltiltotta a tevékenységtől, és környezetvédelmi felülvizsgálatra is kötelezte a céget. A vállalkozás bíróságon támadta meg a határozatokat.
Egy barnamedvét vett fel egy vadkamera az Aggteleki Nemzeti Parkban.
hvg.hu
A túrázás jót tesz a testnek és léleknek, ahogy a közhiedelem tartja. No, de egyből 30 km, esőben és sárban is? Kipróbáltuk az idén 41. alkalommal megrendezett Gerecse 30 teljesítménytúrát, ami a rossz idő ellenére is jó élménynek bizonyult.
Gonda Gréta
A kínaiak arra hivatkozva szennyeznek, hogy ők még felzárkózóban vannak.
hvg.hu
Az állat mindenesetre elégedettnek tűnik az eredménnyel.
hvg.hu
A világ egészét nézve az országok többsége még mindig túl keveset tesz a klímasemlegesség eléréséért.
hvg.hu
A magyar tévézés meghatározó pillanatai váltják a tudós arcképét.
hvg.hu
A természetfilmezéssel új műfajt teremtett, és a televíziózást is nehéz elképzelni nélküle. És még mindig képes rácsodálkozni a világra.
hvg.hu
Sydneyben késnek a járatok, miután a repülőtér két kifutópályát is lezárt az erős szél miatt.
hvg.hu
Több ember meghalt, több mint 150 ház megsemmisült, és két oroszországi régióban szükségállapotot hirdettek, a Nyugat-Szibériában tomboló erdőtüzek miatt.
hvg.hu
Hivatalosan is tilos az autómosás, a kerti locsolás és a medencék feltöltése a Spanyolországgal határos régióban.
hvg.hu
Az önkormányzat természetvédelmi okokra, „adventív fajokra” és életveszélyre hivatkozik.
hvg.hu