Pár hétre elegendő kereskedelmi olajtartalék maradt világszerte
Gyorsan fogy a globális tartalék, az Irán elleni háború miatt már napi szinten 3,9 millió hordóval csökkenhet az utánpótlás.
Gyorsan fogy a globális tartalék, az Irán elleni háború miatt már napi szinten 3,9 millió hordóval csökkenhet az utánpótlás.
HVG
Eredményt hirdettek az új magyar–szerb kőolajvezeték szerbiai szakaszának építésére kiírt tenderen. Az MVM Juzna Backa a nyertes, ami 124 milliárd forintnyi összegért építheti meg a 120 kilométeres szakaszt.
HVG
A szegény, kiszolgáltatott országok megsegítésével indokolták a lépést.
HVG
Erről az RTL-nek beszélt a miniszter. Szakértők szerint nem helyes a lépés.
HVG
Már 1,5 millió háztartás megkapta a Fidesz januári „rezsikedvezményét”, de az elszámolás még bőven folyamatban van. 600 ezren voltak, akik a gáz helyett inkább villanyra kérték a 30 százalékos diszkontot.
A szerbek szerint az utóbbi időben történt előrelépés a tárgyalásokon.
HVG
Két nappal azután, hogy figyelmeztettek: kifogynak stratégiai készletekből származó dízelből, már arról írtak, hogy mégis lesz elég olcsón adható-vehető üzemanyag.
HVG
Ezt a mennyiséget a kutak ismét a védett ár alatt kapják meg, így az ársapka fenntartása mellett is árréssel működhetnek tovább.
A védett ár azt üzeni, hogy a kormány meg tudja állítani a nemzetközi folyamatokat a határon, még súlyosabb gazdasági problémákat okoz, ráadásul a leggazdagabbakat támogatja, helyette inkább szociális támogatási rendszerre lenne szükség a nyílt levél aláírói szerint.
HVG
Az OPEC kitermelése 30 százalékkal esett vissza a háború előtti időszakhoz képest. Napi 14 millió hordónyi olajkínálat hiányzik a világpiacról, a háború eleje óta az összesített kiesés már meghaladja az egymilliárd hordót.
HVG
A Mol közölte, benzinből és dízelből is elegendő készlet van az országban, de a Független Benzinkutak Szövetsége szerint a „védett ár” miatt a kis kutak rövidesen korlátozhatják az értékesített mennyiséget vagy akár be is zárhatnak, ami a 2022-eshez hasonló benzinválsághoz vezethet.
HVG
A Mol védett áron elérhető termékből készül kielégíteni a töltőállomások dízeligényét, csakhogy a kutaknak is ugyanezen az áron kell továbbadniuk az üzemanyagot.
HVG
Gázolajból tempósan tárol be a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség.
HVG
A nyomott áras kiskereskedelmi értékesítést lehetővé tevő stratégiai készletek, illetve az azokra kiosztott kvóták fogyóban vannak. A Mol vállalta, hogy saját termelésből biztosítja az ársapka fenntartását, de a 2022-es árstop tanúságai alapján ez nem működhet hosszabb távon.
HVG
„Mérnök vagyok, nem hülye” – az energetikai szakembernek ez az egyik mottója: nem szereti, ha a munka elvégzése helyett valaki túl sokat magyaráz. A Paks II.-re szerinte szükség lehet, de baj, hogy az oroszokat, valamint az idehozott és a NER-közeli oligarchákat nem a szakmai hozzáértés alapján választották ki. Mit tapasztalt, amikor 2012-ben pár hónapra helyettes államtitkár lett? Hogyan lett a leszólt napenergiából a NER hatalmas biznisze? HVG-Portré.
Nagy olajüzletet kötött az amerikaiakkal a magyar kormány J.D. Vance budapesti látogatásán. Az alkun csak az előbbiek nyertek.
HVG
Volt már majdnem ennyire rossz az energiaszektor helyzete Magyarországon, ám most nem csak a minisztériumba kellenek új emberek a rendszer más utakra tereléséhez, hanem a legfontosabb állami cégek élén is.
Órák alatt 10 százalékkal csökkent az irányadó olajfajták jegyzési ára.
HVG
A március óta felszabadított mennyiség több mint felét pótolta vissza eddig a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség.
HVG
Az iráni háború okozta példátlan energiaválság közepette az Egyesült Arab Emírségek távozik az OPEC-ből, tovább csökkentve a kartell amúgy is halványuló piacszabályozó szerepét. A konfliktus a felszínre hozta az Emírségek és Szaúd-Arábia közti ellentéteket, miközben az energetikai szuperhatalommá váló USA jár a legjobban.