Beleálltak a földbe a vezető nyugat-európai tőzsdék
Donald Trump vámháborújának első napja nagy veszteséget okozott a tőzsdéken.
Donald Trump vámháborújának első napja nagy veszteséget okozott a tőzsdéken.
387 és 389 között ingadozott az euróárfolyam, a BÉT ezer pontos esésben hétfő délelőtt.
Videoklipet is forgatott a helyszínen, de az eső miatt csúszós volt az autó, aminek felmászott a tetejére.
Matt Randall még tavaly próbált lesíelni a coloradói South Maroon Bellről, majd ami utána következett, azt még így, videón keresztül is rossz nézni.
Egy norvég versenyző 60 km/h feletti tempónál vesztette el az egyensúlyát.
Csodák csodájára a szlovén Peter Prevc kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
A tízéves gyerek megmentéséért több, mint száz órán át küzdöttek.
A Talos nevű robot 882 ezer szimulációra építve az esetek többségében képes visszanyerni az egyensúlyát, ha egy fal mellett baleset érné.
Ritka meredek esést mutatott be szerda délután a forint.
A diákot a mentők kórházba szállították.
A Magyar Rektori Konferencia elnöke szerint minden magyar gyereknek joga van megtanulni a technikát.
Az öt bicikliben keletkezett anyagi kár nagyjából 30 millió forint.
Két percen belül megtalálták a nőt a vízirendőrök.
A mentők már nem tudtak segíteni, az idős nő a helyszínen meghalt.
Hadházy egy videóban mondta el, hogy szó sincs bántalmazásról. A kormányközeli Origo eközben arról írt: az ellenzéki politikus „összeverte” nevelt fiát.
Így csak a negyedik helyre ért be a magyar gyorskorcsolya vegyesváltó.
Sky Brown az olimpia egyik legizgalmasabb arca, és nemcsak azért, mert mindössze 13 évesen indul el az idén Tokióban debütáló gördeszkázásban. Az interneten már széles rajongótáborral rendelkező fiatal sportoló már túl van néhány komoly sérülésen, egy nagy visszatérésen, és a háta mögött olyan tapasztalattal, ami 2020-ban egészen a világranglista harmadik helyére repítette.
A Juve játékosai és szurkolói mellett a klub részvényei is megszenvedték az Ajax elleni vereséget.
Hónapok óta betegeskedik az énekes.