Így neveld a sárkányod: egymást szapulja Szeged és a kínai vendéglős
Harminc év után bezárt a Pagoda Étterem Szegeden, mert a bérlő nem tudott megegyezni az önkormányzattal, ki mivel tartozik a másiknak.
Harminc év után bezárt a Pagoda Étterem Szegeden, mert a bérlő nem tudott megegyezni az önkormányzattal, ki mivel tartozik a másiknak.
hvg.hu
Az V. kerületi rendőrök őrizetbe vették azt az osztrák állampolgárságú férfit, aki országszerte több alkalommal ment be különböző éttermekbe, ahol szeszesitalt és ételt fogyasztott, majd fizetés nélkül távozott.
hvg.hu
Jamie Oliver budapesti éttermében számos vendég panaszkodik arra, hogy elfogytak az ételek, amit rendelni akartak, illetve hogy a pincérek sem voltak túl kedvesek.
hvg.hu
A hagyományos olasz ételeket leleményes újításokkal kínáló Osteria Francescana lett az első a Restaurant című szaklap éves, ötvenes rangsorában. A modenai étterem tavaly a második helyen végzett, akkor a spanyolországi Gironában lévő El Celler de Gran Roca étterem előzte meg.
MTI
Egy év alatt 9 százalékkal csökkent a balatoni településeken működő vendéglátó-ipari egységek kínálati ára. Bár a belföldi turizmus élénkült tavaly, az árcsökkenésben szerepet játszhat a vendéglátásban kialakult munkaerőhiány.
hvg.hu
A gasztro-polgárháború fogalma teljesen értelmezhetetlen – állítja a Magyar Gasztronómiai Egyesület elnöke, aki szerint háborúzásról nem lehet szó, de sok csatát meg kell még nyerni, hogy az étkezési kultúrában megtörténjen a rendszerváltás.
Pálmai Erika
A Visegrádi utcai étterem dolgozói között calicivírus-járvány volt, ez terjedt a vendégekre, akik közül hárman kórházi ellátásra is szorultak - állítja a HavariaPress. Az étterem szerint ilyesmiről nem volt szó, ennek alátámasztására pedig NÉBIH-dokumentumokat mutatott be
hvg.hu
A 38 éves vendég szólt a brit étteremben, hogy mogyoróallergiás, de az ételekhez használt mandulaport olcsóbb mogyoróporra cserélték, a személyzet pedig képzetlen illegális munkásokból állt. Három héttel a végzetes ebéd elfogyasztása után a vendég meghalt.
MTI
2-3000 forintba fog kerülni legalább egy tésztaétel Jamie Oliver pénteken nyíló budapesti olasz éttermében a Várban. A tulajdonos már képeket is posztolt a kapható ételekről.
hvg.hu
Két éhes és meglehetősen pimasz pelikán szállt rá egy turistára egy törökországi étterem teraszán. A nő rövidujjú felsőt viselt, így csipkedték meg az óriási madarak kartól combig. Egy pincér végül közbelépett, de a nyakig elvörösödött vendégnek ezután is jól jött az ülőpárna, amit védőpáncélként használhatott. Videó.
hvg.hu
A Costes Downtown annak ellenére kapott Magyarországon ötödikként Michelin-csillagot, hogy kevesebb mint egy éve nyílt. A séf asztalánál próbáltuk ki az étterem tavaszi étlapját.
B.Zs.
Már több mint 17 ezer foglalást regisztráltak egy vendéglátóhelyen, ami még meg sem nyilt, de híre máris bejárta az internetet és a világsajtót. A vendégek ugyanis meztelenül ülnek majd asztalhoz.
T.S.
Az alapvető élelmiszerek áfája 27-ről 5 százalékra mérséklődik jövőre, de olcsóbb lesz étteremben enni és internetezni is.
MTI
MTI
hvg.hu
Tuzson Bence kommunikációs államtitkár elmondta, hogy miben nem gondolkodik a kormány.
Egy másik országban üzemelő észak-koreai étterem tizenhárom dolgozója átszökött Dél-Koreába – közölték pénteken Szöulban.
MTI
A bécsi Práterben nyílt meg Ausztria első Rollercoaster-Restaurantja, ahol lábosban, hullámvasúton érkezik az étel a vendégekhez. Rendelni tableten lehet, a koktélokat robotok mixelik. Az egyedülálló gasztronómiai élményt látványos fényjáték egészíti ki.
hvg.hu
A robotok nem tudtak például levest felszolgálni, rendelést felvenni, vagy egy pohár vizet tölteni.
MTI
Túlnyomó többséggel Kovács Nimródot választották az év gasztro-borászának a Best of Budapest & Hungary idei szavazásán az ország legjobb éttermei. A UPC-vezérből lett egri borosgazda részben pincér múltjával indokolja az elismerést.
-in-
Kitől jönnek a bárányok az Onyx, a zöldek a Babel konyhájára, honnan rendeli a buborék zsázsát a Borkonyha, milyen a Salon saját algás sajtja? S egyáltalán, honnan és milyen alapanyagok kerülnek a csúcséttermek konyháira?
hvg.hu